15. fejezet - Alkohol és agresszió

/HoSeok/


Nem voltam abban biztos, hogy jó ötlet volt elhívni oda, ahová a srácokkal szoktam eljárni. Valójában fogalmam sem volt arról, hogy Jin vajon mit szólna hozzá. Bár mivel YunSoo, a rokona, ő is a csapathoz tartozik valamilyen szinten, és az is holtbiztos volt számomra, hogy az a lány nem szívesen töltené az idejét a barátnője nélkül, főleg úgy, hogy YoonGi is ott lesz. A zsigereimben éreztem, hogy az a kettő ismeri egymást valahonnan, csak egyszerűen még nem tudtam rájönni arra, hogy honnan. Talán mégis csak jobb lett volna, ha kettesben találunk ki valami elfoglaltságot, és hát... lennének ötleteim, de nem nagyon kellene lerohanni szerencsétlen lányt. Pedig olyan szívesen megízleltem volna az ajkait, de még mindig biztos voltam abban, hogy egy hatalmas pofonnal lennék gazdagabb. Nem baj, talán egy kicsivel később csak megkockáztatom...

Elcsodálkoztam azon, hogy egészen a koleszig követett, és nem is gondoltam volna, hogy ott áll szándékéban megvárni engem. Nem mintha zavart volna a társasága, csak nem igazán szoktam lányokat megvendégelni. Neki is feltűnt a szótlanságom, illetve el nem tudtam képzelni, hogy milyen tekintettel nézhettem rá, mert kérdően felvonta a szemöldökét, amint a szobám ajtajához értünk.

– Zavar, hogyha odabent – mutatott az ajtó irányába – várlak meg?

– Hát, ha már eljöttél idáig – vigyorodtam el.

– És a szobatársad nem fog kiakadni miattam? – faggatózott, és csodálkozva néztem rá, hiszen már említettem neki, hogy nincs olyanom, ezek szerint vagy nem emlékszik arra, amit mondtam, vagy nem hitte el nekem.

– Nincs szobatársam – közöltem vele, majd kinyitottam az ajtót.

Elég pedáns voltam, mindennek megvolt a maga helye, és amint a lány is felmérte a terepet, elismerően nézett rám.

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen rend van nálad.

– Attól, hogy egyedül vagyok, nem jelenti azt, hogy rendetlennek kellene lennem.

– Ez valamiféle kiváltság, hogy egyedül vagy ebben a lakásban? – Igen, lakásnak minősül, hiszen van, külön fürdő, egy nagyobb szoba, egy picike előtért, és főzőfülke, amit még életemben nem használtam, maximum kávé főzésére.

– Volt szobatársam – jegyeztem meg csendesen. Nem igazán említettem senkinek sem, még a srácoknak sem, hogy miért is lettem egyedüli birtokosa a lakóhelyemnek.

– Tulajdonképpen Jin volt az, aki összeismertetett a többiekkel, hiszen neki mindannyiunkhoz van egy kicsi köze, de ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, YoonGival vagyunk a legközelebbi barátok.

– És mi lett a szobatársaddal? – kérdezte a lány, miközben ledobta magát az ágy egyik sarkára.

– Besértődött, és kiköltözött.

– Mégis mit csináltál?

– Én semmit – vontam meg a vállam. – Inkább YooA-hoz van köze.

– Az sejtettem, már a legelső pillanatban, hogy az a lány, mindennek az elrontója.

– Ez azért túlzás – forgattam a szemem. – Tény, hogy nem egyszerű eset, de ezt JongIn akkor is ostobán reagálta le.

– Ő is táncos volt, mit te? – faggatózott, és abban a pillanatban leesett, hogy tovább nem titkolhatom el táncos képességeimet. Hihetetlenül gyorsan összetette a képet.

– Én valójában koreográfusnak tanulok – vallottam be végül. – Ő volt a csapatom egyik tagja, és totál bele volt habarodva abba a lányba, de ő pedig csak engem akart. Hiába magyarázkodtam, hogy csak a társam, ha a helyzet úgy adja... Ám valahogy nem érdekelte a dolog, aztán egyszer csak fogta magát és kiköltözött.

– Jár még az órákra?

– Nem, egyszerűen eltűnt. Bár, ha engem kérdezel, előbb vagy utóbb úgy is vissza fog jönni.

– És fent tudod egyedül is tartani ezt a helyet? Ha a szüleid nem pénzelnek téged, akkor hogyan csinálod?

– Az tény és való, hogy a szüleim a nővéremet támogatták, hogy legyen ügyvéd, hogy aztán majd beházasodhasson egy pénzes családba... Ugyan ezt várták volna el tőlem is, de és inkább az álmaimat követtem – meséltem el életem egyik legkellemetlenebb élményét. – Én megoldom, én nem függök senkitől. Mivel államilag támogatott vagyok, nincs tandíjam, a tehetségem bőven elég, és ahhoz, hogy az esetleges költségeket fedezni tudjam, nem rettenek meg attól sem, ha dolgoznom kell suli mellett.

– És ha még sem menne?

– Akkor ott van Jin Hyung, aki úgyis kisegít a pácból, de tőle határozottan nem jó anyagilag függeni. – A lány meglepődve nézett rám, és magamon is meg voltam lepődve, hogyan voltam képes efféle szófosásra.

– Hát hallottam róla egy-két dolgot, amit YunSoo mesélt. Te vagy a második, aki ezt mondja.

– Határozottan nem szeretnék úgy járni, mint Yoongi. Szegény csak Jin miatt tud itt tanulni, sőt ott az öccse, arról nem is beszélve, hogy láttam, hogyan néz a barátnődre, de őt akkor sem kaphatja meg – magyarázkodtam, mire egy felvont szemöldököt kaptam válaszul. Fenébe, az eszmefuttatásomat... –Úgy vélem, hogy valahonnan ismerhetik egymást, csak éppen nem tudok rájönni arra, hogy honnan...

– Most jövök rá, hogy valójában mennyire eszes srác vagy! – vigyorodott el, majd feltápászkodott, hogy megveregethesse a vállamat.

– Te tudsz valamit! – döbbentem rá.

– Így van! – bólintott – De nem kaptam engedélyt arra, hogy kifecsegjem ezeket a titkokat.

– De ha azok ketten ismerik egymást, és mégsem lehet közök egymáshoz, bele fognak betegedni, legalábbis YoonGi biztosan. Nem lenne célszerű, ha valahogyan segítenénk nekik – morfondíroztam.

– Kezdelek egyre jobban kedvelni – jelentette be ByulYi, majd finoman az ajkait az arcomra nyomta.

A szívem kihagyott egy ütemet, miközben ott álltam bambán, fel sem fogva, hogy mit is mondott valójában.

– De azért örülnék, ha haladnál... – rázott fel a szavaival teljesen kikapcsolt állapotomból.

Nem reagáltam, csupán némán bólintottam, majd eltűntem a fürdőszoba ajtaján túl.

/Laney/

Nem mentem vissza azonnal a kollégiumba, miután kitettem ByulYit a művészeti egyetem előtt, inkább felfedeztem a város utcáit. Ugyan attól nem voltam feldobva, hogy be kell tartanom a szabályokat, amik a sebességre vonatkoztak, de már az is segített összhangba kerülni önmagammal, hogy hallhattam a motor kellemes zúgását, és vezethettem.

Így legalább egy órával később érkeztem meg, és éreztem, amint az öltözetem alatti vékonyka anyag szinte eggyé vált a bőrömmel az izzadság miatt. Alig vártam, hogy végre lezuhanyozhassam, de mielőtt benyitottam volna, a szemben szomszéd irányából hangzavar csapta meg a fülemet. Úgy tűnt, mintha odabent dulakodás folyt volna, pont olyan volt, mint, amikor anyámat megtámadta az az ismeretlen, és mivel határozottan nem szerettem volna, ha YoonGinak valami baja esik, így amint biztonságba helyeztem a sisakomat, amit egy sebes ajtó nyitás után, behajítottam a legközelebbi fotelbe, elterveztem, hogy csak rá lesek, mi a fene folyik odabent.

Az az első pillanatban megállapítottam, hogy egy óriási csatatér kellős közepén vagyok, és kíváncsi lettem volna, hogy miért éppen az öccsével kell hadakoznia. Az idősebbik fiú sem úszta meg sérülések nélkül, a haja csapzottan tapadt a homlokára, és az arcán egy-két vékony sugárban folyt a vére, és közben folyamatosan a testvérét szidta. Haszontalannak titulálta, ám az a mondat, hogy miatta el lett cseszve az egész élete, elég mély nyomott hagyott bennem.

Nem voltam az efféle agresszió híve, hiszen a testvéreknek, akármit is hoz a sors, akkor is össze kell tartani, de ezek ketten, meg kis híján kinyírják egymást. Nem bírtam ki, hogy ne avatkozzak közbe, mert egyszerűen nem láttam értelmét ennek. Éppen abban a pillanatban léptem közelebb, ennek a két dilisnek meg fel sem tűnt a jelenlétem, amikor YoonGi éppen a lendítette volna az öklét, hogy most jól orrba vágja YoonHo-t, én pedig elkaptam az idősebbik csuklóját, hogy véletlenül se küldhesse padlóra a másik fiút.

– YoonGi! – szóltam rá szigorúan. – Hagyd, az egész nem ér annyit!

– Mi a fenét keresel itt? – nézett rám megilletődve, majd végig siklott a pillantásával az öltözetemen. – Ez az idióta, mindent elcseszett megint! – mordult az öccsére.

– Már napok óta nem szereztem semmit sem, miért nem hiszel nekem? – kérdezte YoonHo a sírás szélén állva. – Egyébként is eddig se közvetlenül a beszállítótól vettem a szereket, hanem mások hozták...

– Ne hazudj, ott van a bizonyíték, te is láthattad.

– YoonGi... – mondtam ki a nevét ezúttal sokkal lágyabban, ha már agresszió nem vált be. – Hagyd, majd ha mindketten lenyugodtatok, akkor megbeszélitek. Nincs olyan dolog, amit ne lehessen felnőtt módjára megoldani.

– Ő sem viselkedik felnőtt módjára – szólogatott be a testvérének, aki azonnal felhorkant.

– Mert az igazán felnőttes, hogy nem nekem hiszel, hanem egy ostoba libának, aki alapvetően ügyesen manipulál, ezek szerint téged is – vélekedett YoonHo, mire megdöbbenve nézetem rá. Ha valami csaj van a dologban, akkor volt egy sanda gyanúm, hogy ki volt az, csak azt kellett volna kiderítenem, hogy valóban jól gondolkodom-e. – Elmegyek! – jelentette be a fiú, majd olyan sebességgel slisszant el mellettem, hogy kis híján fellökött.

– Mi a fene folyik itt!? – tudakoltam YoonGihoz fordulva.

– Nem érdekes – sóhajtott lemondóan. – Majd megoldom.

– Szerettem volna tudni részleteket, de arra akkor sem kényszeríthetem, hogy mondjon el mindent, ha nem akarja. Majd eljön annak az ideje, amikor faggatni is tudom.

– 

Gyere! – ragadtam meg a csuklóját, és magammal húztam. – Úgy nézel ki, mint egy hadirokkant...

Nem válaszolt semmit, csupán hagyta, hogy kifelé vezessem a kissé romos otthonából, a folyosóra. Úgy véltem, jobb, ha felmérem mennyire is sérült, lehet, hogy egy kis fertőtlenítés, és ragasztás után, jobban fog kinézni, mint eddig bármikor. Már éppen a kilincshez nyúltam volna, amikor megtorpant.

– 

YunSoo... – Olyan lágyan ejtette ki a koreai nevemet, hogy hirtelen megkedveltem, pedig legszívesebben letagadtam volna.

Ráemeltem a tekintetem, és abban a szent pillanatban megfogta az állam, hogy közelebb vonhasson magához, és finoman megcsókolt. Hirtelen öt méterrel a föld felett lebegtem, miközben egy kicsivel hevesebben ugyan, de viszonoztam a csókját. Nem nagyon érdekelt, hogy lebukhatunk, egyrészt mert kihalt volt a folyosó, másrészt meg igazándiból nem érdekelt sem SeokJin, sem az ő nyomorék szabályai.

Elmosolyodtam, amikor elváltam tőle, de a szívem is hevesebben dobogott, mint eddig bármikor. 

Amúgy is fontos lett volna, hogy beszéljek vele, hogy mi legyen kettőnkkel, de ez a csók a beszélgetés nélkül is sok kérdésemre választ adott.

– 

Ülj le! – utasítottam, amint becsuktam magam mögött az ajtót, és az elsősegélyért indultam. Végül az egyik fotelt választotta, kényelmesen elterült benne.

– 

Merre jártál ebben a hacukában? – mutatott az öltözetemre.

– 

Vezettem a versenypályán, és megmutattam, hogy mennyit jelent egy jó pilóta – feleltem őszintén.

– 

És nem óhajtod levenni? – vonta fel a szemöldökét.

– 

De, amint veled végeztem, a másik meg, feltétlenül le kell utána zuhanyoznom. – Erre felragyogott a szeme. – Mi a fene volt ez az egész? – faggatóztam, pedig láttam az arcán, hogy nincs ínyére a dolog.

– 

Mondtam, hogy majd megoldom.

– 

És nem tudok segíteni esetleg?

– 

Nézd, Laney... – fogott bele, de amint fel akart állni a fotelből a vállánál fogva visszanyomtam. – Amúgy beszédem lett volna veled, de...

– 

Ó, tényleg! – játszottam a meglepettet. – Az jó, mert nekem is veled...

– 

Csak szeretném tudni, hogy mik a terveid velem?

– 

Jelenleg... ez – mondtam sunyin, majd a szemöldökére nyomtam a fertőtlenítő szerrel átitatott vattapamacsot, mire YoonGi azonnal felszisszent. – Megmondtam Jinnek is, hogy nem vagyok hajlandó részt venni a hülye játékaiban, és azt is közöltem vele, hogy nem vagyok hajlandó lemondani rólad. Nézd, YoonGi... Van benned valami, ami ijesztően vonzó, de tudnám megmondani, hogy mi, de igen is szeretnélek alaposabban megismerni...

– 

Köszi, hogy válaszoltál a fel nem tett kérdéseimre – vigyorodott el.

– 

Ahhoz képest egészen jól megúsztad – utaltam a sérülésére, mely csupán egy kicsiny felszakadt bőr volt a bal szemöldöke felett.

– 

Az baj, hogy problémás lesz megoldani, hogy találkozgassunk, pedig annyi jó hely van itt Szöulban, amit látnod kellene – jegyezte meg némi csalódottsággal a hangjában.

– 

Meg fogjuk oldani! – biztattam, majd ezúttal én szerettem volna egy lágy puszit nyomni az ajkaira, hogy megerősíthessem a szavaimban, amikor meglepetten vettük észre, hogy nyílik az ajtót, és két alak lépett be rajta.

– 

Na, a megérzéseim nem csaltak! – rikkantotta HoSeok, mire felvontam a szemöldököm, és ByulYira néztem.

– 

Elmondtad neki? – gyanúsítottam meg azonnal a lányt.

– 

Magától is rájött – hangzott a válasz. – Igazán okos fiú.

– 

De mégis honnan, és tényleg ilyen jól, meg mégis mi a fene van? – hablatyolt össze-vissza a fiú, mire összenéztem YoonGival.

– 

Hosszú történet... – intette nyugalomra a barátját a fiú. – Az másik kérdés, hogy te hogyan jöttél rá?
Hát – vonta meg a vállát HoSeok. – A vak is látja. Az ahogyan eddig is egymásra néztetek, meg hogy képes lettél volna Jinnel alkudozni, hogy tegyen kivételt. Az mindent elárult... Azért lehet, hogy nem mondom, de leég jó a megfigyelő képességem. Azt sejtettem, hogy valahonnan ismeritek egymást, de amíg ByulYi meg nem erősített benne, és amíg nem láttam, amit láttam, azt hittem, hogy rosszul gondolom...

– 

Ha mersz egy szót is szólni bárkinek is... – pattant fel fenyegetően YoonGi.

– 

Nyugi, haver! – legyintett HoSeok. – Azt akarom, hogy végre összejöjjön valami, és nem árt, ha valaki tud róla, hiszen mit mondok, majd Jinnek, ha kihagyod az eddigi megszokott eseményeket.

– 

Mint a mostanit? – szúrta közbe ByulYi.

– 

El is felejtettem, hogy nyolckor a szokásos helyen kellene lennem – borzadt el YoonGi.

– 

Épp ez az! Szerintem nem gond, ha a lányok is jönnek – gondolkodott el a vöröses hajú srác.

– 

Én felmarkolom a cuccaimat és itt sem vagyok – jelentette be a barátnőm. – Kénytelen leszek nálad készülődni – vetett egy jelentőség teljes pillantást a mellette ácsorgó, kissé szétszórt fiúra.

– 

Ó, és az azzal jár, hogy birtokolni fogod a fürdőszobámat – csillant fel HoSeok tekintete.

– 

Nyilvánvalóan – hangzott a válasz, majd ByulYi sebesen összegyűjtögette a megszokott bulis szerelésünket. – Te is abban jössz, amiben általában lenni szoktunk?

– 

Ha lesz zene is, akkor igen – bólintottam.

– 

Szokott az is lenni, sőt külföldi zenéket is szoktak adni – erősítette meg a feltevésünket HoSeok.

– 

Ó, ez remek, Akkor ki kell használnunk ezt a gyönyörű szeptemberi időjárást – lelkesedett be a lány, bár biztos voltam abban, hogy Hoseok nem fogja majd díjazni, ha meglátja azt a szerelést. –

 Este találkozunk – kacsintott rám ByulYi, majd megragadta a fiú karját, és kifelé vonszolta az ajtón túlra.

-

– 

Biztosan jó ötlet, éppen őt beavatni ebbe a dologba? – faggattam YoonGit pár perces hallgatás után.

– 

Hát, a fiúk közöl ő áll hozzám a legközelebb – vonta meg a vállát. – Megbízom benne, és tudom, 

hogy azon lesz, hogy segítsen nekünk.

– 

Épp, ahogyan ByulYi – helyeseltem. – Ideje, hogy megszabaduljak ettől a szereléstől, addig amíg a zuhany alatt vagyok, foglald el magam valamivel.

Sebes léptekkel libbentem el a fürdő irányába, és már az is kihívás volt, hogy megszabaduljak az overalltól. Holnap el is kell vinnem egy tisztítóba, hiszen ez nem olyan, hogy csak bevágom a mosógépbe, és már kész is. A legalsó réteg persze mehetett a gépbe, de olyan szinten magába szívta az izzadságot, hogy kis híján facsarni is lehetett. Épp ezért is van szükség némi állóképességre, illetve erőnlétre ahhoz, hogy versenypilóta lehessen valaki. Eddig rengeteget edzettünk ByulYival, talán itt sem lenne hátrány. Azzal még a feszültséget is le tudnánk vezetni, ha azon terveink, amiket annyira szeretnénk, nem jönnek össze...

Már az első hűvös vízsugarak is felfrissülést, hoztak, és mivel a fal felé fordultam, hogy könnyebben elérhessem az odabent lévő szereket, és kellemes virág illat vehessen körbe,észre sem vettem, hogy a fiúnak esze ágában sincs, odakint megvárni...

– Elképesztően gyönyörű vagy még indig – suttogta a fülembe, mire megfordultam, és megdöbbenve észleltem, hogy immár meg kell vele osztanom a zuhanyt.

– 

Mi a fenét keresel itt? – kérdeztem vissza kiakadva, és hevesen dobogó szívvel.

Nem válaszolt, ehelyett hevesen csapott le az ajkaimra, és olyan szenvedéllyel csókolt meg, hogy beleremegtem. Az sem érdekelte igazán, hogy a vízsugár időnként az arcába zuhog, igazán forrón csókolt, mintha nem is lett volna számunkra a holnap. Aztán amikor a nyakamra tévedt az ajkaival, kezdtem feladni az ellenállásomat, hiszen azzal akkor is tisztában voltam, hogy sosem tudhatjuk mikor is lesz legközelebb erre lehetőségünk. Csupán sodródtam az árral, és halk sóhaj hagyta el a számat, amikor a szájával, vagy épp a nyelvével olyan területre tévedt, ahol igen csak kéjes érzéseim támadtak. Belekapaszkodtam a hátába, és teljesen belefeledkeztem az érintéseibe, amint végigkalandozik a víztől sikamlós testemen. Csupán akkor ocsúdtam fel, amikor az ujjaival kezelésbe vette a legérzékenyebb pontomat, és a sóhajok, egyre kéjesebb nyögésekké váltak. Egyszerűen nem akartam elszakadni tőle, akartam, a folytatást, hogy feloldódhassak, abban a gyönyörben, amit legutóbb megadott számomra.

Abban a pillanatban szembesültem azzal, hogy mit is csinálunk valójában, amikor megemelt a csípőmnél fogva, éreztem, hogy a hideg csempéhez simul a hátam. Aztán egyetlen gyors mozdulattal birtokba vette a testemet, és kizuhantam a világból. Felkiáltottam az érzés miatt, de egy csókkal belém fojtotta a további hangokat. Nem mintha rossz lett volna, amit művel, hiszen, minden egyes mozdulata egyre közelebb és közelebb vitt a gyönyör felé.

Ám ennek ellenére sem, neki sem neki, nem volt szükség hosszadalmas aktivitásra, talán tíz perc kellett ahhoz, hogy az igen mély lökések, és az őrült tempó miatt, hangos sikoltozás közepette átadjam magam a végső élvezetnek. Csupán egyetlen morgás hagyta el a száját, majd olyan közel rántott magához, hogy el sem tudtam képzelni, milyen mélyen bennem lehet, de egy cseppet kellemetlennek találtam. Aztán lágy forróság öntött el, és láttam a szemében a végtelen felszabadulást, és gyönyört, ami elégedettséggel töltött el.

– 

Ne haragudj! – súgta a fülembe pár pillanattal később, amint mindketten kipihegtük magunkat. – Egyszerűen nem bírtam magammal!

– 

Ne rontsd el a pillanatot! – szóltam rá némi szigorúsággal a hangomban, majd magamhoz vontam.



/YoonGi/


Ennél jobb alkalmat nem is találhattam volna, hiszen legutóbb a szertárban nem sikerült, az a röpke légyott. Ám ez jelen pillanatban, felülmúlta az eddigi várakozásaimat. Annyira lehengerlően nézett ki, miközben a vízcseppek beborítják, hogy hagytam az ösztöneimet szabadon garázdálkodni. De nem tűnt úgy, mintha bánta volna... Mindkettőnkre ráfért egy alapos csutakolás, de mivel nála nem volt semmi számomra megfelelő sem öltözet, sem semmi, így egy szál törülközőben kellett átslisszannom a saját részlegembe. Fél órával később, a megbeszéltek szerint, felöltözve és kicsípve magam, az ajtóban várakoztam a lányra.

Aztán megdöbbentem, amikor kilépett az ajtón...

– 

Ugye ezt most nem gondoltad komolyan? – kérdeztem némiképp leesett állal.

– 

Van valami baj az öltözetemmel? – nézett rám ártatlanul.

– 

Úgy nézel ki, mint ha valami felnőtt filmből szalajtottak volna.

– 

Csak mert van rajtam egy rövid naci, amihez kivételesen egy combfixet húztam, illetve egy fehér színű, ujjatlan csipke felső van rajtam, bokacsizma, illetve az elengedhetetlen bőrdzsekim? – foglalta össze az rajta lévő öltözetet.

– 

De pasiszemmel nézd...

– 

Ha nem tetszem, akkor nem kell rám nézned – vonta meg a vállát.

– 

Mindent tudok, csak épp rád nem nézni – forgattam a szemem, és neki indultunk.


-


Nem is értettem, hogy tud vezetni, és nem fél attól, hogy lenézik, vagy valami, amiért így megjelenik egy szórakozó helyen... Bár vannak bevállalósabb csajok, akik szintén felmernek így öltözni, de azok valahogy nem ilyen szembetűnően adják elő. Aggódtam érte, mármint nem azért, hogy kurvának fogják titulálni, hanem mert féltettem, hogy valaki talán bepróbálkozik nála. Ugyan láttam, hogy legutóbb is, hogyan bánt el azzal a kétes alakkal, az otthonában, de mi van, ha itt komolyabban akár késsel fenyegetve próbálják behálózni... Túl sokat aggódok... Talán csak túl reagálom, és határozottan nem akartam, hogy rajta kívül más pasinak is megtetsszen. Elég messze parkoltunk le, hiszen mi nem mutatkozhattunk együtt sem, így félúton találkoztunk a morcos HoSeok, és a hasonlóan lenge öltözetű ByulYi kettősével. Hasonlóan volt öltözve az a lány is, csak neki fehér nacija, és piros felsője volt, amin fodrok voltak, és kilátszott belőle a válla. Gondoltam a fiú sem díjazta, hogy így jelent meg.

– 

Látom te sem tudtad rávenni arra, hogy öltözzön fel rendesen – mérgelődött a fiú köszönés helyett.

– 

Tisztázzuk a dolgokat... – kérte ki magának ByulYi. – Felnőtt vagyok, és tudok magamra vigyázni, és ez így nekem tetszik.

– 

Ezt mond meg annak a rakat kiéhezett vén rókának is, akik majd bepróbálkoznak nálad – közölte vele a barátom azonnal, és sajnos egyet kellett vele értenem.

– 

Te csak féltékeny vagy – vágott vissza a lány. Hát a fiú reakcióiból, én is ezt szűrtem le, és meglepődve észleltem, hogy rajta és éppen annyira látszik, hogy bele van habarodva abba a lányba, ahogyan én Laney-be. Csak éppenséggel, nekem annyiban nehezebb a helyzetem, hogy titkolnom kell mindent, és végletekig nem leszek képes megjátszani az érzéseimet. Aggódtam azon is, hogy megjelenik NaYeon és mindent tönkretesz, de vele csak jövő héttől kell foglalkoznom komolyabban, addig megpróbálom, lazán felfogni a dolgokat.

– 

Talán – sóhajtott lemondóan HoSeok, majd hagyta, hogy a sértődött lány, felkarolja a barátnőjét, és távozzanak.

– 

Szerintem, nem kell aggódnod érte – vigasztaltam a fiút.

– 

Szemmel akarom tartani így is, úgy is.

– 

Csak nehogy elijeszd ezzel a nagy rajongással.

– 

Á, dehogy! – legyintett az én drága barátom. – Majd tanul a hibájából, ha mégis lesz valami. Csak 

– arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan táncol...

– 

Baj van a társaddal? – faggatóztam.

– 

Vele mindig csak a baj vagy – vigyorodott el. – Menjünk, nehogy Jin elővegyen minket.

-

Az asztalunkhoz érve, megdöbbenten vettem észre, hogy NamJoon újra SeulGival jelent meg, és határozottan boldognak tűnt.

Késtetek! – morgolódott Jin, de csupán megvontam a vállamat, és a tekintetemmel Laney-t kerestem. – Ha a kuzint keresed a pultnál megtalálod, azt hiszem, a második dupla whiskyjét veszi magától.

– 

Hogy mondod? – néztem rá értetlenül.

– 

Kissé megviselte, hogy közöltem vele, hogy holnap kimegyünk a stégre – folytatta Jin. Hirtelen azt hittem, hogy valahonnan kiderült számára NaYeon gonosz alkuja... Ám mi van, ha az öcsém mégis igazat mond, és neki köze sincsen a dologhoz... Talán ezen sem ártana alaposan elgondolkodnom, hiszen attól a nőtől nem áll messze a zsarolás, a manipuláció, és a hazugság sem.

– 

Mit akarunk mi ott? – kérdezte HoSeok értetlenül.

– 

Kihasználjuk a kellemes időt, illetve megismerjük a bandánk két új tagját – hangzott NamJoon válasza. – És remélem nem gond, ha SeulGi is jön...

– 

Nekem nem – vonta meg a vállát Jin. – Legalább lesz még egy lány a társaságban, akkor talán az a kettő – mutatott a pult irányába –, sem fogja magát rosszul érezni. Viszünk alkoholt, gyújtunk tűzet, és beszélgetünk...

Nem mondom, hogy jó ötlet, mert nem az. És sajnos az sem jó, ha Laney túlzásba viszi az alkoholt, mert akkor teljesen kifordul önmagából, aminek őrült nagy bukta lesz a vége.

– 

Hozok valamit magamnak! – jelentettem be, majd elindultam a pult irányába.

HoSeok követett, de mire megtalálhattunk volna a két lányt, azok már valahol a táncparketten jártak, nem volt nehéz ugyan kiszúrni őket, és amikor valami latinosabb külföldi zene szólalt fel, egyik sem bírta ki, hogy ne kezdjenek el riszálni. Bár megjegyzem ByulYi valóban őrületesen jól mozgott, határozottan el tudtam volna képzelni, hogy az én barátommal közösen valami összetettebb, és kimondottan szexi koreót nyomjanak le.

– 

Honnan ismered pontosan ezt a lány? – faggatott HoSeok, miközben a sojunkat szürcsölgettük.

– 

Mondtam már... Hosszú...

– 

És nincs időnk? – vonta fel a szemöldökét a fiú. – Röviden se megy?

– 

Jól van – adtam be a derekam. – De csak, ha nem mondod el senkinek!

– 

Úgy is kell valaki, aki kimenti a seggedet, ha éppen vele lógnál – vigyorodott el.

– 

Igaz – bólintottam. – A történet röviden annyi, hogy amikor kint voltunk Amerikában, és leléptem, éppen abban a kocsmában kötöttem ki, ahol a sokadik győzelmét ünnepelte. Ott szerettem volna szállást foglalni, de annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy kihívtam egy billiárd meccsre, amiből aztán nem lett semmi. A fene se gondolta, hogy egyetlen dupla whiskey miatt elfelejtek gondolkodni. Aztán végül nála éjszakáztam...

– 

Vagy épp rajta... – röhögött fel a srác, mire legszívesebben lelöktem volna a székről.

– 

Álmomba se gondoltam volna, hogy éppen itt fogunk újra találkozni, de van benne valami, ami miatt egyszerűen nem tudok ép ésszel gondolkodni...

– 

Épp azért, amiért nekem is annyira tetszik ByulYi... Más, mint a többi lány, csak engem nem akadályoz senki abban, hogy összejöjjek vele, de nekem azért sok minden bukik, ha nyíltan felvállalnád a terveidet...

– 

Főleg úgy, hogy NaYeon az öcsémmel zsarol – böktem ki elkeseredve. – Ki kell találnom valamit, mert eszem ágában sincs azt a nőt megint barátnőmnek fogadni, még akkor sem, ha már ígéretet tettem neki erre.

– 

Nem védheted meg öcsédet állandóan. Hagynod kell, hogy megégesse magát – bölcselkedett, de határozottan igaza volt. – Egyénként meg, én nem félek attól sem, ha esetleg annak a picsának kell valamit beadnom, hogy vajon merre és kivel lehetsz...

– 

Jövök neked eggyel...

– 

Nem, nem csak eggyel! – hörpintette fel a maradék sojut, majd elindult a táncparkett irányába, hogy elkaphass ByulYit.

-


Az este folyamán mindösszesen pár szót beszélhettem Laney-vel, de az elég volt arra, hogy emlékeztessem arra, mit is műveltünk a zuhany alatt. Egészen sokáig tétlenkedéssel töltöttem az időt, és lelkiekben arra készültem, hogy holnap este felé, megint álarcot kell húznom, és közömbösnek lennem. Vajon mennyi ideig leszünk erre képesek? Vajon melyikünk fog ebbe beleőrülni, és kilépni? Nem vagyok egy türelmes ember, és úgy tűnt, hogy a lány sem az. Tehát kemény harc lesz ez mindkettőnk számára, amit főként magunkkal és az érzéseinkkel kell megvívnunk, egy ostoba szabály miatt.

Nem vittem túlzásba az alkohol bevitelt, úgy voltam vele, hogy nem árt, ha valaki a csapatban józan, és amint az újdonsült szerelmesek, illetve a legidősebb feladta a harcot, immár négyesben indultunk haza valamikor az éjszaka közepén. Határozottan úgy éreztem magam, mint valaki felesleges személy, de a tekintetem gyakran Laney vonalain pihentettem. Bele fogok zakkanni abba, ha nem tudhatom magam mellett. Elgondolkodtam azon is, hogy ez szerelem lenne, de nem... mert ahhoz több idő kell, illetve köztünk eddig a csak szex és más semmi történet játszott... Mi a fene történik velem...

Alig vártam, hogy végre a kocsihoz érjek, abban sem voltam biztos, hogy jó ötlet, ha Laney vezet, de akkor megnyugtattak, hogy ByulYi is tud vezetni, és ő meglehetősen józan, így egy kocsival fogunk hazafurikázni, majd pedig visszajön azért a meseszép autócsodáért. A terv készen volt, csak el kellett volna jutni az autókig, de az egyik sötétebb utca szakaszon nem várt fenyegetés ért minket.

Két férfialak tűnt fel a sötétbe, és egyre közelebb értek hozzánk. Feketében voltak, és igen izmosnak tűntek, az arcuknak csak kis része látszódott, és már abban a pillanatban, amikor alig két méterre megálltak tőlünk, valamiféle vészjelzés megszólalt bennem.

– 

Nem fordulnánk vissza? – súgtam HoSeoknak. – Valahogy gyanús nekem az a két fazon!

Nem reagált, csak megragadta ByulYi csuklóját, és visszafelé akarta húzni, ám a lánynak ez nem tetszett.

– 

Eszem ágában sincs visszafordulni! – határozta el magát, és az ő önfejű, és egyre józanabb barátnője is így volt vele.

Őket nem nagyon zavarta a szemben lévő veszély...

– 

Micsoda díszes társaság! – szólalt meg az egyik férfi, és mély hangja betöltötte az egész utcát.

– 

Ide az értékeket, és senkinek sem esik bántódása! – folytatta a másik, és hirtelen két pisztollyal kellett szembe néznünk.

A szívem a torkomban dobogott, mert nem akartam, hogy a lányoknak baja essen, de azért a nehezen megszerzett értékeimről, főleg a karórámról, amit a nagyapámtól örököltem, lemondjak, viszont az életemet is féltettem. Tudtam én, hogy nem kellene erre mennünk, de az a két csaj ragaszkodott ahhoz, hogy erre közelebb van, meg a francokat... Hogy a fenébe fogunk innen kikeveredni... Láttam HoSeok arcán, hogy neki is éppen ez jár a fejében, és szökési terven agyal.

– 

Bár, ha a hölgyek velünk jönnek, akkor talán eltekinthetünk az egésztől – nézett végig az első kéjenc arckifejezéssel először Laney-n, majd ByulYin, és automatikusan magam mögé tereltem Laney-t, akinek azonnal nem tetszett, sőt bátran előlépett olyannyira, hogy egészen közel állt, alig egy méterre az életét fenyegető férfitől.  

ByulYi sem akart a biztonságban maradni, bár ő kicsivel messzebbről figyelte az eseményeket, mintha a barátnője lépésére várt volna.

– 

Ám a 

hölgyeknek más tervei vannak – mondta Laney határozottan.

A férfi egyszerűen reagálni sem tudott arra a mozdulatsorra, amivel a lány hirtelen visszatámadt. A férfi jobb kézzel fogta a fegyvert, de amikor a kezére szorított Laney az ő jobbjával, hogy a ballal oldalról erőteljesen meglökhesse. Ezzel simán kivette a kezéből a pisztolyt a lány, és fél pillanat alatt kivetet belőle az egész tárat. Aztán a háta mögé csavarta a kezét, épp ahogyan alig két héttel ezelőtt a kocsmában, csak ezúttal a pisztollyal erősen tarkón vágta, így az ismeretlen ájultan összeesett.

Ámulva figyeltem a jelenetet, de HoSeok is, hiszen abban a pillanatban csak egy lövés hangját hallottam meg, és ByulYi hangos szitkozódása töltötte be a teret.

– Te nyomorult! Ez egy több száz dollár értékű kabát volt! – mérgelődött a lány, és akkor pillantottam meg, hogy épen a kabátját tekerte a másik férfi fegyvere köré, aki félelmében elsütötte azt.

Aztán, ha nem a saját szememmel látom, hogy milyen jobbost és balost vitt be a férfinek, akkor nem hiszem el, ám a szédült fazon egy erőteljes rúgással küldte le a földre, mondjuk ha engem találtak volna ilyen erővel mellkason, tuti, hogy bele halok, de csupán két ájult test emlékeztetett arra, hogy alig öt perce, még az életem veszélyben volt.

Az rendben van, hogy ki voltam akadva, de sejthettem volna, hogy Laney nem fog megrettenni, de hogy a barátnője, épp olyan kemény, mint ő, nem csak nekem volt új, hanem HoSeoknak is.

– 

Azt hiszem, ha eddig nem voltam beléd esve – lépett közelebb a lányhoz. – Akkor most határozottan kijelenthetem, hogy szerelmes vagyok...

– 

Aish, hogy te mennyire lökött vagy! – jegyezte meg ByulYi. – Jobb lesz, ha megyünk, mielőtt magukhoz térnek.

Úgy voltam vele, hogy jobb nem kísérteni a sorsot, megragadtam a bámészkodó Laney karját, és kifelé vonszoltam a sokkal fényesebb utca irányába.

14. fejezet - Rajtakapva

/Laney/

Amint sikerült belebújnom a kocsim színéhez igazodó öltözetbe, a bukósisakkal a kezemben indultam vissza. Közben ByulYi magához vette az eszközeit, hogy segíthessen nekem, bár ezúttal inkább magamra kell számítanom, hiszen csak egy kört kell mennem, igaz egy számomra teljesen ismeretlen, és kanyarokkal igencsak tűzdelt pályán. Miközben pár perccel később vissza is igyekeztünk, mint két díva sétáltunk be a pályára, ott állt az az autó, amivel mennem kellett volna. Valahogy más autójában nem bíztam annyira, mint a sajátomban, előtte egy gyors vizsgálat nem ártott volna a járműnek. Láttam, hogy az aktuális pilóta nagy sebbel-lobbal hagyja el a járművet, miközben nagy hanggal kiabált azzal a férfival, aki megbízott engem, hogy mutassam be, mit is tudok. Ugyanaz a Chevi volt a járgány, mint az enyém, csak koromfekete, milliónyi szponzor által kiadott matricával, amiről én egyelőre csak álmodozhattam, ám a jó vezetési stílust kicsit sem a szponzorokon múlik. Úgy vélem, hogy a pénz mindennek az elrontója, és egyre jobban be is bizonyosodott számomra ez a feltevés, hiszen a családom eddig ismeretlen részeinek élete is a pénz körül forog, és kár, hogy ez okozza a vesztüket is, amiből én természetesen nem kértem. Sokkal jobban éreztem magam azután, hogy kiönthettem a szívemet ByulYi-nak, hát nem véletlenül ő ismer a legjobban, tudja, hogy mikor van az, hogy nyomja valami a lelkemet.

Rövid vizsgálat után derült ki, hogy arra a motorra is ráférne némi javítás, ám ennek ellenére is le tudtam faragni az időt két perc alá. Aztán a fejemre tettem a sisakomat, és vetettem egy pillantást a díszes társaságra. Mindenki kíváncsi volt arra, hogy mit is tudok, ám annyira nem érdekelt, hiszen a sok lúzer így se, úgy se fog tudni valaha is a nyomomba érni, arról nem is beszélve, hogy talán így Bang tanár úrtól is kiérdemlünk némi elismerést.

Az első kör azzal telt el, hogy megismerkedtem a pályával, de közben Byul azért hasznos tanácsokkal látott el, hogy melyik részeken ajánlott padlógázzal menni, milyen részen kell óvatosnak lenni, ám ezt magam is érzékeltem. A legjobban az az egyenes szakasz tetszett, hiszen ott akár maximális sebességet is kisajtolhatom az autóból, már ha egyáltalán bírja a kicsike.

Aztán, amint kigyulladt a zöld lámpa, a világ megszűnt körülöttem, és csak arra figyeltem, hogy minél jobban felpörgessem a motort. Érzetem, ahogyan az adrenalin felkúszik az ereimben, és abban a pillanatban nem érdekelt semmi sem. Sem a családom, sem az a sok titok, ami körülveszi őket, sőt még min YoonGi sem. ByulYi csupán a veszélyesebb kanyarok előtt jelzett, és pont olyan ívben vettem be őket, ahogyan az meg van írva, és nem olyan idióta módon, mint az előttem lévő. Különösképpen nem érdekelt, hogy mennyi idő alatt értembe, de amint áthajtottam célvonalon, óriási őrjöngés tört ki a lelátón, tehát biztos voltam abban, hogy sikerrel jártam.

– Ez egyszerűen hihetetlen! – örvendezett a férfi, amikor végre felcammogtam a lelátóra. A lábaim is remegtek, és olyan csodásan érzetem magam, mintha öt méterrel lebegtem volna a föld felett. Aish, hogy mennyire hiányzott ez a sebesség... – Hol tanultál meg így vezetni?

– Amerikában, és egészen kicsi korom óta vezetek – vontam meg a vállam. – Eleinte gokart versenyeken indultam, azokat nyertem meg, de ahogy idősödtem kipróbáltam magam nagyobb autókban is.

– Még életemben nem láttam lányt így vezetni – szólt közbe Bang tanár úr, és elismerően nézett rám, majd hozzátette: – De navigálni sem... – emelte a tekintetét ByulYira.

– Ez a másik – folytatta a férfi, akinek egyelőre a nevét sem tudtam. – Ti ketten hihetetlen párost alkottok. Szeretném, ha mindketten gyakrabban járnátok ki ide, talán nem ártana, ha tanítanátok a mi elveszett lelkeinket...

– Na, arról szó sem lehet! – mérgelődött az a pilóta, akit éppen helyettesítenem kellett. – Csupán szerencséje volt.

– Bármikor meg tudom ismételni! – jelentettem be határozottan. – Sőt egy jobb kocsival, még ennél is jobb tudok lenni.

– Akkor ezt megbeszéltük! – csapta össze a tenyerét a főnök. – A lányok minden másnap itt lesznek, és tanítani is fogják ezt a béna bandát.

– Na, nekem egy lány, biztos, hogy nem fog dirigálni! – határolódott el az ötlettől a pilóta.

– Helyes, mert én meg nem tanítok – határoztam el szigorúan. – Én versenyző vagyok, és nem tanár, és eszem ágában sincs olyanokkal szenvedni, akik rendesen nem képesek bevenni egy jobbos, vagy egy balos kanyart.

– Lány létedre elég nagyképű vagy...

– Muszáj folyton ezzel jönni? – dühöngött mellettem ByulYi. – Ha az illető egy lány, akkor már nem is képes nagy dolgokat véghez vinni?

– Nem, nem erről van szó... – próbálta menteni a helyzetet a főnök, de az a pillantás,a mivel Byul ránézett, felért egy gyilkossággal. Őt jobban meg szokta viselni ez a hímsoviniszta hozzáállás.

– Inkább maradnánk annál, hogy Bang tanár úr óráinak keretében jövünk ide – közöltem a tényeket, még akkor is ha ezzel le kellett mondanom az egyetlen lehetőségről, mely meg adta volna nekem a száguldás élményét, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen áron.

A kocsim iránya lépdeltem, miután még köszönni sem voltam hajlandó, bár amikor meg tudtam, hogy egy perc ötven másodperc alatt végig menetem a pályán, még nagyobb fájdalommal töltött el, hogy le kellett mondanom erről. Ám velem nem fogják ezt játszani az biztos. ByulYi némán követett, tudtam, hogy ő is bánja, hogy nem navigálhat, és matekozhat, de ő meg aztán végképp nem fogja hagyni, hogy így bánjanak velünk.

– Hölgyeim, megvárnának! – kiáltott utánunk Bang tanár úr.

– Nem fog tudni meggyőzni! – közöltem vele, meg sem várva azt, hogy mit is akar mondani.

– Nem is akarlak! – vigyorodott el. – Csupán bocsánatot szeretnék kérni, amiért olyan megalázó voltam veletek az első órán. Kellemesen csalódtam bennetek, és örülök annak, hogy van két olyan diákom is, aki nem síkhülye!

– Hű, ez most meglepett! – nézett a tanárra elkerekedett szemmel a barátnőm.

– Bocsánatkérés elfogadva – bólintottam. – De most, ha megbocsájtana, a mai napra elég volt ebből a légkörből.

– Rendben, hétfőn találkozunk! – kacsintott először rám, majd ByulYira, és lassú léptekkel távozott.

– Ez a pasi nem komplett! – jegyezte meg Byul gyanakodva.

– Igen, van egy olyan sanda gyanúm, hogy sántikál valamiben – ismertem el, majd bepattantattam a kocsiba, hogy minél hamarabb indulhassak.

Ölni tudtam volna egy kiadós zuhanyért...

/YoonGi/

Szinte elzártam magam a külvilágtól... Az óráimra ugyan bejártam, de egyszerűen képtelen voltam még koncentrálni is. Úgy éreztem, hogy Laney kerül engem, de amint megpillantottam akár csak egy pillanatra is, a szívem hevesebben kezdett verni, a tenyerem izzadni kezdett, és kis híján nem ismertem önmagamra. Biztos voltam abban, hogy ez a lány teljesen elvette az eszemet, és minél jobban távol akarok maradni tőle, annál jobban meg akarom ismerni. Már azon is gondolkodtam, hogy beavatom HoSeok-ot, talán tudta engem fedezni Jinnél, de azt meg nem szerettem volna, ha az ő jövője bánja a kalandomat Laney-vel, vagy fogalmam sincs, hogy minek nevezzem. Annyira szeretetem volna tudni, hogy ő mit érez irántam, vagy egyáltalán érez valamit, vagy csak annyiban maradunk, ami eddig is volt köztünk. Bár amennyire kerül engem, meglehet, hogy csak ennyi és nincs tovább... Mindenképpen meg kellett tudnom, hogy mi jár a fejében, de ehhez szükségem volt egy kis időre, amíg négyszemközt tudok vele beszélni. Persze, ezt a legjobban úgy tudtam volna kivitelezni, ha átslisszanok a szemben lévő szobába, de ha a barátnője ott van, akkor lőttek a négyszemközt lehetőségének. Pedig azt is tudta, hogy az lesz az első, hogy a lány kifecseg mindent, vagy legalábbis tanácsot kér, és mindent elmesél a barátnőjének, végtére is egymásra vannak utalva, olyanok, mintha testvérek lennének...

Apropó... testvérek... Az öcsémet, a legutóbbi kalandja után, mintha kicserélték volna. Ugyan mogorvább volt a szokásosnál, de szinte bizakodtam abban, hogy végre változik a helyzet, nekem nem kellene érte is felelősséget vállalnom, akkor csupán a tanulmányaim bánják, hogy nem lehetek egy percet sem Laney-vel, de az annyira nem érdekelt, mint az öcsém szabadsága. Mondhat bárki bármit, YoonHo talán rossz ember, talán nem, de azért mégis csak a testvérem, és bármire képes lennék azért, hogy őt biztonságban tudhassam...

Már éppen bele akartam vetni magam a szervezkedésbe, hogy mikor és hogyan kapom el HoSeok-ot, hogy beszélhessek vele, amikor erőteljesen kopogtattak az ajtón. Kevesen zavartak volna, így péntek délután, a társaságok nagy része éppen azon volt, hogy kiegyezzen melyik szórakozó helyen isszák le magukat. Na, ha én iszok, annak megvannak a következménye... Gátlások nulla, és határozottan megfeledkezem magamról... Laney szint úgy... Vajon, ha akkor nem kerül be annyi alkohol, akkor is az ágyban végződik kis kalandunk, vagy nem... Nem mintha bántam volna, hiszen ezt az élményt kár lenne kihagyni, de ilyen körülmények között, nehezen kivitelezhető az a folytatás is... Pedig annyira szeretnék belemerülni a bájaiba, felfedezni minden egyes ki szegletet, beszívni bőrének illatát, és nem törődni a következményekkel...

Ebből az egész gondolat menetből, mely arra utalt, hogy egy kissé elragadtattam magam, éppen a legnagyobb rémálmom hozott vissza, amikor éppen Bang NaYeon találtam az ajtó külső oldalán.

– Szia, Oppa! – üdvözölt a lány negédes hangon, így tudtam, hogy valami rosszban sántikál. – Bemehetek?

– Mit akarsz, már megint! – förmedtem rá, és legszívesebben rácsaptam volna az ajtót.

– Csak beszélgetni veled, és mutatni valamit, ami érdekelhet.

– Ha magadat akarod mutogatni, akkor keress más balekot!

– Az öcsédről van szó – jelentette be egy kicsivel komolyabban, így nehezebben tudtam neki nemet mondani.

– Öt percet kapsz! – tártam ki az ajtót, hogy bejöhessen. Úgy billegett el előttem abban a szuper magasságú cipőben, mint egy díva, de akárhogy riszálta magát előttem, valahogy hidegen hagyott.

Kényelembe helyezte magát a kanapén, de arra ügyelt, hogy minél jobb rálátásom legyen hosszú combjaira, ám ez sem érdekelt. Csak azt szerettem volna, ha minél hamarabb elhúzza a csíkot, és végre valaki fontosabbra koncentrálhatok. A táskájában kutakodott, majd felém nyújtott néhány fényképet...

– 

Ez meg mi? – néztem rá értetlenül. Olyan volt, mintha valaki kétes alakokkal üzletelt volna, majd papírzacskókat nyújtottak volna át neki, amiben piros-kék pirulák, rózsaszín pirulák, és még csomó más volt. A közeli képek erre koncentráltak, a távoliakon viszont éppen öcsém arca nézett vissza rám. – Mi a fene ez?

– 

Tudod arra jártam, és feltűnt az öcséd... Kíváncsi voltam arra, hogy mit csinál arra felé – fogott bele a lány, ördögi vigyorral a képén.

– 

Te követed YoonHo-t? – megdöbbenve néztem rá.

– 

Nem, mondom, hogy arra volt dolgom... De nekem nagyon úgy tűnik, hogy ha ezzel elmegyek a rendőrségre, az öcséd igazán rosszul járhat vele, Sőt mivel – újabb kutakodás után gondosan elcsomagolt kis zacskót vett ellő. – Ezt ő hagyta el, semeddig nem tart egy ujjlenyomatot találni rajta. 

Ugye tudod, hogy ha rajtam műlik, az öcséd élete végéig a börtönbe kerül...

– 

Ez nem bizonyít semmit, és tudok valakit, aki ezt akkor sem fogja hagyni – védtem meg az öcsémet, de tudtam, hogy Jin nem lesz hajlandó megint kimenteni YoonHo seggét.

– 

SeokJin oppa fog mindig kiállni melletted, főleg, ha meg tudja, hogy mennyire is epekedsz az amerikai ribi után.

– 

Mit akarsz tőlem, valójában?

– 

Hát nem egyértelmű – kacarászott vidáman, engem majd szétvetett az ideg. – Jelentsd be, hogy mi egy pár vagyunk, egészen addig, ameddig én így döntök.

– 

Felejtsd el! – vágtam rá azonnal. – Nem vagyok hajlandó újra összejönni veled!

– 

Akkor majd gyakran látogasd az öcsédet, azt a szerencsétlent...

– 

Mik a feltételeid? – puhatolóztam, hogy azért minél jobban kijöhessek ebből a szar helyzetből, de abban biztos voltam, hogy a testvérem nem ússza meg, mert előveszem, és úgy lecseszem, hogy azt megemlegeti.

– 

Azt akarom, hogy minden legyen úgy, ahogyan régen. Te és én egy pár leszünk, újra bekerülök a bandába, az engem megillető helyen... – Itt felállt, és közelebb lépett hozzá, erős parfümjétől szédülni kezdtem, és amikor a nyakam köré fonta a karjait, irtózatosan szerettem volna ellökni magamtól. Tudtam, hogy ezzel lőttek az összes tervemnek...

– 

Van még valami? – kérdeztem meg végül. – Mert akár most mehetnél is!

– 

Tartsd távol magad, attól az amerikai ribanctól, és senki sem tudhat az egyességünkről! – duruzsolta a fülembe, majd nyomott egy puszit az ajkaimra.

Lefagytam, reagálni sem voltam képes rá, egyszerűen szerettem volna elmenekülni, minél messzebb, hogy végre Laney-vel lehessek, de ennek most már nulla az esélye.

– 

Ezért egyszer még nagyon pórul jársz! – ziháltam a haragtól, és a tehetetlenségtől.

– 

De addig örömmel fogom végignézni, amíg teljesen kikészülsz, hogy nem kaphatod meg azt, akit szeretsz, legalább érezni fogod azt, amin nekem keresztül kellett mennem... – húzta gúnyos mosolyra az ajkait, majd intett, hogy távozik.

Össze törve néztem, amint kisétál az ajtón, és becsapja maga mögött, én pedig alig vártam, hogy öcsém megérkezzen, hogy átrendezhessem a képét, hogy szembesíthessem azzal, hogy miatta teljesen tönkre ment az életem...


/ ByulYi/


Sikernek fogtam fel a kalandunkat... Bár teljes mértékben meg kellett értenem Laney-t, hogy nem akar az efféle lúzereknek a tanára lenni. Minek képezzünk ki olyanokat, akik teljesen nullák. Miután rávettem a lányt, hogy tegyen ki a művészeti egyetem előtt, megdöbbenéssel állt a kérdésem előtt.

– 

Csak nem HoSeokhoz indulsz? – tette fel a legegyértelműbb kérdést a lány, amikor leparkoltunk az épület előtt. Rajta még mindig az overall volt, de jobb is, hiszen egyetlen kör alatt is meg lehet annyira izzadni, abban az öltözetben, hogy jobb, ha utána közvetlen lezuhanyzik az ember. – Van egy olyan sanda gyanúm, hogy már teljesen elvesztél...

– 

Ez nem igaz – tiltakoztam. – Csak szórakoztató, mindösszesen ennyi.

– 

Aham, persze... Már csak a szívecskék hiányoznak a háttérből – vigyorodtam el.

– 

Ott még nem tartok – védekeztem.

– 

Ebből már nem jössz ki – vágott vissza.

– 

Mondtam már, hogy szemét vagy!

– 

Egy párszor...

– 

Neked sem ártana, ha rástartoltál YoonGira – váltottam témát. – Mielőtt valaki más teszi meg...

– 

Csak elég nehéz találkozni is vele, hogy ne tudjon róla senki – sóhajtott lemondóan.

– 

Hát vegyél egy zuhany, és ugorj át hozzá! Ha valaki kérdezne engem, hogy merre jártál, majd kitalálok valamit! – ajánlottam fel.

– 

Köszi, igazán sokat számít ez nekem! – ölelt meg futólag. – Menj, és érezd jól magad!

– 

Meglesz! – bólintottam, majd kiszálltam az autóból, hogy a hatalmas épület monstrum felé vehessem az irányt.


Több szempontból is szerettem volna errefelé jönni, hiszen engedélyt kaptam arra, hogy az alagsorban lévő termek valamelyikében gyakoroljak, de ennek ellenére még nem próbálkoztam meg vele. Nem tudom, talán attól tartottam, hogy lebukok, és éppen HoSeok vesz észre, ám a dolgok érdekes fordulatot vettek, amikor leértem azon a lépcsőn. Erőteljes ütemű zene hallatszott ki a teremből, így kíváncsi voltam, hogy ki vagy épp kik lehetnek odabent, hiszen azt is hallottam, amint cipők nyikorognak a padlón, egy-egy hevesebb lábmunkánál. A folyosó kihalt volt, és ahogyan közelebb értem, éppen Jung HoSeok hangja csapta meg a fülemet, amint az ütemekhez párosított számokat mondogatott. Tehát nem egyedül volt odabent, és amint feltűnt, hogy az ajtó egy résnyire nyitva van, egyszerűen nem bírtam ki, hogy nem pillantsak be.

A szívem kihagyott egy ütemet, amikor megpillantottam a fiút... Eszméletlen mozgása volt, de kimerültnek tűnt, viszont még így hihetetlenül szexi volt, amint az izzadságtól nedves fürtjei a homlokára tapadtak. Elnéztem volna egy darabig, már csak azt, ahogyan táncol, még ha ezzel le is bukott, hogy nem mondott igazat, és valójában táncos... Vagy meg meglehet, hogy valóban a hobbija... Mindegy is... A bámészkodásomba az zavart be, hogy meg láttam azt a lányt, akivel táncolt... YooA... Azt hiszem, ez volt a neve... Ő sem mozgott rosszul, de a szigorú számolás ellenére is lemaradt, és nem tudta pontosan követni az utasításokat...

– 

A fenébe! – szitkozódott HoSeok, majd lenyomta a zenét. – Már huszadszorra vesszük végig, de te mindig lemaradsz egy ütemmel. Mi van veled?

– 

Nem bírok úgy koncentrálni, ha tudok, hogy még esélyem sincs arra, hogy komolyabbak legyünk, mint munkatársak – fogott bele a picsogásba a lány, mire kissé meghökkentem. Addig tudtak együtt dolgozni, és a lány is ügyesebb volt, míg ki nem derült, hogy a fiú érdeklődik irántam. Micsoda egy átlátszó duma...

– 

Érdekes, eddig nem volt ezzel baj, pedig ByulYi előtt is csak a kollégám voltál semmi többi – nevetett fel a fiú, de a hangja tele volt gúnnyal. – Ha nem szeded össze magad, kénytelen leszek lecserélni téged.

– 

Nálam jobbat úgy sem találsz...

– 

De lehet, hogy találok, de ennek ellenére is inkább azt szeretném, ha maradnál.

– 

Miért? – ragyogott fel a lány arca.

– 

Mert tehetséges vagy, de ha nem tudod elvonatkoztatni a munkát a magánélettől, kénytelen leszek megválni tőled – határozta el magát a fiú, mire YooA kissé sértődötten távozott.

Csupán egyetlen lenéző pillantást vetett rám, majd hátat fordított, és szinte elszaladt. Befelé lestem, HoSeok éppen akkor szabadult meg a pólójától, és az egyik törülközőért nyúlt. Szerettem volna elmenni, de a lábaim gyökeret vertek, és amint a tekintettem találkozott a fiúéval, kis híján szívbajt kapott. Nem mondtam volna túl izmosnak, de szikár volt, és határozottan tetszett, amit látok, ám ennek ellenére nem kicsit sikerült őt zavarba hoznom.

– 

Te mióta ácsorogsz ott? – kapott magára egy másik felsőt, amit őszintén szólva, azért bántam.

– 

Ööö... – kerestem a szavakat, de semmi nem jött a számra. – Nem régóta, én csak...

– 

Úgy tűnik, hogy lebuktam – jegyezte meg mosollyal az arcán.

– 

Hát még mindig lehet, hogy csak unalmadban csinálod ezt – vontam meg a vállam.

– 

De ha már te láttál engem táncolni, nem lehetne arról szó, hogy most én is lássalak – tudakolta, mire elvigyorodtam.

– 

A jó dolgokat ki kell érdemelni – löktem meg a vállát.

– 

Egyébként mi célból jöttél el errefelé? – faggatott ismét.

– 

Csak érdeklődni, hogy van-e valami programod estére...

– 

Hát a fiúkkal ilyenkor leszoktunk menni egy bárba, vagy valami hasonlóba.

– 

Nekem az is jó.

– 

De ha kettesben szeretnél valamit – csillant fel a szeme.

– 

Ó, nem! Nekem tökéletesen jó lesz, ha a többiekhez csatlakozunk, maximum felkaroljuk YunSoo-t...

– 

Na, akkor ezt megbeszéltük! – csapta össze a tenyerét vidáman, majd megindult a cuccaiért. – Bár előtte még lehet, hogy beugranék a kollégiumba, feltétlenül vennem kéne egy zuhanyt.

– 

Éppen mondani akartam – helyeseltem.

– 

Ez egyáltalán nem volt szép – ráncolta a homlokát, mire kacarászva indultam meg kifelé az épületből, a lehető legjobb társasággal.