3. fejezet - Fegyverrel a kézben

 /YoonGi/

Szebb volt, mint egy álom... Habár nem díjaztam sohasem az efféle kitöréseket, valahogy én voltam az egyetlen, akit nehezebben lehetett rávenni, hogy menjen bele egy efféle kalandba, de ez a lány felülírta az összes képzeletbeli szabályomat. Olyan jól játszotta ki a lapjait, hogy esélyem sem volt előle menekülni, főleg, hogy nem is akartam. Hülye lettem volna kihagyni egy ilyen alkalmat. Viszonylag korán ébredtem fel, és nem is állt szándékomban felébreszteni őt, így egyedül mértem fel a terepet, és jutottam egy-két hasznos dologhoz. Miután lezuhanyoztam, és érdemleges külsőt varázsoltam magamnak, egyenesen a konyha felé vettem az irányt. Nem mondtam volna magam túl háziasnak, még a kolesz konyháját is messzire elkerülöm, más konyhájában pedig még elveszettebbnek éreztem magam, ám ennek ellenére határozottan jól esett volna egy kávé. Igen korrekt volt a konyha berendezése, bár a kávégéptől azért tartózkodtam, valahogy nem tudtam rájönni, hogy miképpen is működik. Hiába nyomtam meg rajta a gombokat, semmit sem óhajtott csinálni, így egy meglehetősen csalódott sóhaj hagyta el az ajkaimat.
–        Segítsek? – csendült fel Laney hangja a hátam mögött.
Azonnal megfordultam, hogy védekező mechanizmusra váltsak, hogy mentegetőzni kezdjek, ám amin t megpillantottam, hogy a lányon lényegében egy falatnyi fekete bugyin kívül nincs más, az agyamba csak úgy zúgott a vér, és meglehetősen pikáns dolgok jutottak az eszembe, és ez egy bizonyos részemre sem volt hatástalan.
–        Nem óhajtasz felöltözni? – takartam el a szemem.
–        Zavar? – vonta fel a szemöldökét, majd elvigyorodott.
–        Nem azt mondtam, hogy zavar, csak... – kerestem a szavakat, hogy miképpen fejezhessem ki magam, de nem igazán jött össze.
–        Csak kedvet kapsz a tegnap este folytatásához? – vette fel egészen az asztal másik végéig sétálva, lassan lépdelve, a tenyerét végighúzva az asztal sötét színá, lakkozott felületén. A tekintetem lesem tudtam venni a formás fenekéről, és miért is ne viselni éppen tangát, csak hogy minél jobban kínozhasson. Kezdett melegem lenni, éreztem, hogy a nadrágom kezdi fojtogatni az egyre jobban lüktető szerszámomat, és a lelkem legmélyén, se szó, se beszéd, felhajítottam volna a lányt az asztalra, hogy ismét belé márthassam magam.
–        Mondhatjuk így is – dörzsöltem meg a tarkómat idegességemben, majd elkerekedett szemmel néztem, amit a lány felmászik az asztalra, és mint valami ragadozó macska, úgy mászott közelebb hozzám. Úgy is éreztem magam, mint valami áldozati bárány, és egyre nehezebben bírtam magam türtőztetni. Egyszerűen varázslatos, és meglepően izgató látványt nyújtott, és így teljes világosságban még jobban láthattam a formás idomait, a melleit teljes mivoltukban, s hihetetlen módon szerettem volna belefeledkezni tökéletes teste nyújtotta gyönyörbe. Amikor már alig húsz centi választott el tőle, nagyon, de nagyon kényszerítenem kellett magam arra, hogy a szemébe nézzek, és ne a csodás kebleit kezdjem el bámulni, sőt arról nem beszélve, hogy nem hagyhattam kiszabadulni az állatot, még akkor sem, ha valójában játszik velem. Aljas módon, é látszólag még élvezi is... A fenébe ezzel a csajjal! Közelebb hajolt hozzám, és amint megéreztem a puha ajkait a nyakamon, halk sóhaj hagyta el az ajkaimat, mire Laney elégedettel elmosolyodott.
–        Tudom, hogy mi jár a fejedben? – suttogta a fülem negédesen.
–        Ó, valóban? – kérdeztem vissza elakadó lélegzettel, amint az egyik kezét végigcsúsztatta a mellkasomon, és hiába volt rajtam a póló, annak szövetén keresztül is éreztem az érintését, majd fél pillanattal később már a meztelen bőrömön. – Te most szórakozol velem?
–        Én ugyan nem! – nyalta végig az ajkait, én pedig azt hittem, hogy mentem megszűnök létezni.
Aztán igazán finoman súrolta az ajkaival az enyémeket, miközben éreztem, a keze ezúttal a nadrágom gombjával foglalatoskodik, de egy kézzel nem boldogult vele. Majdnem felajánlottam, hogy segített neki, ám aztán a térdelő helyzetből inkább arra váltott, hogy kényelmesen leült az aszta szélére, így már két kézzel tudott azon lenni, hogy megszabadítson a nadrágomtól. Mondjuk, magamtól is leveszem, ha erre kér...
–        Biztos vagy abban, hogy ez jó ötlet? – aggodalmasan pillantottam rá. – Hiszen a konyhában vagyok, és...
Nem tudtam befejezni a mondandómat, mert úgy csapott le az ajkaimra, ahogyan a ragadozó madarak a magasból az áldozatukra, szinte felfalt, és rettenetesen élveztem.
–        Van valami bajod a konyhával? – vette fel,a mit elvált a párnáimtól, és azonnal olyan üresnek és magányosnak éreztem magam.
–        Nincs – ráztam meg a fejem végül.
Követtem a tekintetemmel, amint lecsusszan az asztalról, s elegáns mozdulatokkal kisétál a helyiségből. Fogalmam sem volt arról, hogy mit tervez, de amint visszajött, és a kezembe nyomott egy kis ezüstös tasakot, tudtam, hogy nagyon komolyan gondolja a konyhában történő akciózást.
–        És ebben ne segítsek? – nézett rám ártatlan szemekkel.
–        Talán menni fog egyedül is – vigyorodtam el, majd amint megszabadultam a felsőmtől, és az alsónadrágomtól is, ügyesen felhelyeztem a védelmi eszközt, ami mondjuk úgy elég viccesre sikeredett, hogy a lány egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét. – És most? – érdeklődtem, majd nagy szemekkel azt néztem, amint Laney megszabadul attól a semmit sem takaró ruhadarabtól, bár ha rajtam múlt volna, az akár maradhatott volna is.
De a lány nem mondott semmi, csak a vállaimnál fogva visszanyomott a székre, hogy üljek le. Nem mintha tudtam volna ellenkezni, vagyis nem is akartam, de aztán, amikor Laney az ölembe ült, óvatosan csusszanva a merev szerszámomra, azt hittem belehalok az érzésbe. Még így is éreztem, amint nedves forrósága körül vesz, és elképedtem azon, hogy neki előjátékra sincs szüksége, csak így durr bele a közepébe. Láttam rajta, hogy visszafogott egy sikolyt, pedig szerettem hallani a hangját. Belekapaszkodtam a csípőjébe, és kissé lefelé nyomtam, hogy minél mélyebben érezhessen magában, de hagytam, hogy ő vezessen, diktálja a tempót, megadva mindkettőnknek a földöntúli gyönyört...

/Laney/

Valahogy annyira élveztem, hogy rossz lehetek, és bántam volna, ha az előző este után, nem kapok belőle még egy kicsit, tehát a kezembe vettem az irányítást, és nem bántam meg. Kissé más volt, mint az, de még így adva volt az, amire vágyom. Láttam rajta ugyan, hogy nincs hozzászokva ahhoz, hogy egy lány irányítsa, de aztán, amikor halk nyögéssel átadta magát a végső gyönyörnek, miután már vagy a másodikon is túl voltam... Még egy dolog, ami miatt megéri nőnek lenni... Hagytam, hogy összeszedje magát, hogy ismét vegyen egy zuhanyt, harám ennyire ügyesen felmérte a terepet, amíg én aludtam....

Éppen kifelé jöttem a fürdőből, amikor meghallottam a halk szitkozódását, és szerettem volna tudni, hogy mégis mi a fene miatt lett ilyen dühös. Pár pillanattal később, még nedves hajjal, belebújva a farmershortba és egy fehér pólóba, na meg az elengedhetetlen telitalpú szandálomba, léptem ki a konyhába.
–        Minden rendben? – kérdezősködtem, YoonGi pedig a telefonját nyomkodva rám sem hederített, így a bokájába rúgtam, hogy figyeljen rám.
–        Aú! – jajdult fel, majd dühösen nézett rám.
–        Kérdeztem valamit! – szidtam meg. – Van valami baj?
–        Van, bizony – bólintott. – Két órán belül a reptéren kellene lennem, különben itt ragadok.
–        ami talán nem is lenne olyan rossz dolog – jegyeztem meg csendesen. – Gyerünk, kiviszlek a reptérre!
Felmarkoltam a kocsi kulcsomat, és az ajtóban vártam meg a fiút, amíg összeszedi magát, s kevésbé lesz ennyire dühös. Nem szólt semmit, csak némán a földet bámulvá várta, hogy a garázsajtó kinyíljon, ám amint megpillantotta a gyönyörűségemet, ámulva lépett közelebb az autóhoz.
–        Ez komolyan a tiéd? – simított végig a motorháztetőn.
–        Az apámé volt – sóhajtottam fel. – Pontosabban azok az alkatrészek, amik még jók voltak az ő régi kocsijából, azok vannak beépítve.
–        Na, ilyen kocsi nem sok van Szöul utcáin – ámuldozott.
–        Pattanj be, mert nincs közel innen a reptér – közöltem vele, mielőtt még elájul a látványtól, ha már az é látványomtól, csak elnémult, elájulni meg nem akart.
Kiálltam a garázsból, alaposan bezártam az ajtót, hiszen nem lenen jó, ha serlegeimet, az érmeimet elvinné valaki, majd beszálltam én is. Bekötöttem magam, és megvártam, amíg YoonGi is beköti magát, majd lassan neki indultunk az útnak. Óvatosan vezettem, minden szabályt betartva, és élveztem, amint a nyitott ablakon bezúduló szél megszárítja a hajamat.
–        Mióta vezetsz? – faggatózott a fiú, rövid hallgatás után.
–        Gyerekkorom óta – vallottam be.
–        És jogsid mióta van?
–        Nincs jogsim, az autó benzinnel megy nem jogsival – mondtam halálos komolysággal, de amint a fiú szeme elkerekedett, nevetve hozzátettem: – Négy éve szereztem meg a jogosítványomat, de anyám nem díjazta. Gyerekként pedig nem egy gokartversenyen vettem részt, de szerintem úgy tizenkettő lehettem, amikor először vezettem ilyen nagy autót – utaltam a sajátomra.
–        Tehát ez hivatalosan is a tiéd.
–        Igen, a barátnőmmel közösen szoktuk fejleszteni.
–        A barátnőd ilyen kemény csaj, mint te?
–        Még keményebb, és éppen koreai, mint te – mondtam ByulYira utalva.
–        Még mindig nagyon szexi, hogy szereted a száguldozást – bókolt már megint, majd elvigyorodott. Folytatni akarta a mondandóját, de aztán megszólalt a telefonja, így nagy sóhajtozás árán vette csak fel.
–        Csá, Nam! – mondta a telefonba koreaiul, amit természetesen éppen annyira értettem, mint az angolt. – Úton vagyok! Fél óra és ott leszek. Tudom, tudom, tudom...
Sajnos azt nem hallottam, hogy a vonal másik végén, miféle mondatod hangozhattak el, de YoonGi reakciói nagyon sok mindent elárultak.
–        Nos? – fordultam hozzá kérdő pillantással, amint letette.
–        Ha nem érek ki időben, akkor itt hagynak, és mehetek fizetős géppel – morgolódott a fiú.
–        Erre semmi szükség – közöltem vele, majd amennyire lehetett beletapostam a gázba.

Talán fél óra sem volt, amikor leparkoltunk az egyik utcában.
–        Tovább nem mehetek – mutattam a behajtani tilos táblára.
–        Köszönöm, hogy elhoztál! – mondta, majd éreztem, amint a derekam köré fonja az egyik karját, és egy hirtelen mozdulattal magához húz. – És köszönök, minden mást!
–        Nem szeretek búcsúzkodni, tehát nem maradnál még egy kicsit? – próbálkoztam meggyőzni őt.
–        Mert, ha később megyek akkor nem kell búcsúzkodnunk? – vetette fel, és sajnos tudtam, hogy igaza van.
–        Csak egy hetet. Kifizetem a hazafelé vezető utadat, csak...
–        Szó sem lehet róla. Én nem szeretnék tartozni, főleg nem egy lánynak, és...
–        Ja, persze, mert a férfi egód nem engedi, hogy elfogadj egy ilyen ajánlatot – jegyeztem meg epésen, majd dühösen vakartam le magamról a karját.
–        Sajnálom, de ha most nem megyek el, lehet, hogy nem is lesz alkalmam rá, sőt lehet, hogy soha többet nem tudok visszajönni – magyarázta el, miközben a földet bámulta, a cipőjével pedig egy-egy kavicsot piszkálgatott.
–        Mert visszajönnél? – ragyogott fel az arcom.
–        Érted, bármikor! – vigyorodott el, majd óvatosan megfogta az arcomat, és közelebb vont magához. – Egy élmény volt, téged megismerni, és veled lenni.
–        Én is így vélem – siklott egy lágy mosoly az arcomra, ám a következő pillanatban olyan hévvel csókolt meg, hogy szinte a világ is megszűnt körülöttem.
–        Remélem, hogy találkozunk még! – tett egy lépést hátra felé.

Aztán még egyet és még egyet, de ezt már nekem háttal...
–        YoonGi, Várj! – kiáltottam utána, és sebes léptekkel loholtam utána. – Hívj fel, ha legközelebb erre járnál, vagy ha unatkozol! – nyomtam a kezébe egy kis cetlit, amelyen a számom volt.
–        Hát ez drága hívás lesz! – állapította meg a számomat nézve, hiszen amerikai szám volt.
–        De hisz tudod, én meg fizethetetlen vagyok – mondtam ártatlan hangnemben, majd összerezzentem, amikor gyors puszit nyomott az ajkaimra.
–        Az vagy! – nevetett fel, a kezemet fogva, és amint ismét neki indult, hagytam, hogy a kezem elváljon az övétől, és az ujjaink lassan eltávolodjanak egymástól.

Minden egyes lépésével, amint távolabb került tőlem, úgy éreztem, mintha kitéptek volna belőlem egy darabot. A néma fájdalomból, a telefonom ébresztett fel, amire éppen ByulYi neve íródott ki.
–        Helló, csajszli! Mi a helyzet? – rikkantotta boldogan a lány.
–        Nagyon fel vagy pörögve – jegyeztem meg. – Ilyen jó volt az éjszaka?
–        Azt inkább hagyjuk! – komorodott el. – Át tudnál ugrani a versenypályára, rájöttem arra, hogy lehetne még gyorsabban bevenni a kanyarokat úgy, hogy minél hamarabb ki tud gyorsítani belőlük – váltott témát azonnal, melyből arra következtettem, hogy az ő éjszakája nem volt olyan jó, mint az enyém.
–        Te ezen törted a fejed idáig? – Meg voltam lepődve.
–        Volt időm rá – mondta végül, és a lelki szemeim előtt láttam, amint megvonja a vállát.
–        Egy óra múlva ott vagyok – adtam meg a pontos időt, majd letettema  telefont, hogy minél hamarabb neki futhassak a hosszú autó útnak.
Csak közben ne felejtsek el tankolni...

 /YoonGi/

Sejtettem, hogy fel fogja ajánlani, hogy maradjak, és kifizeti az utamat haza, egy később időpontban. Ám nem engedhettem volna meg magam sem most, sem később ezt a horrorisztikus összeget, arról meg nem is beszélve, hogy egy lánynak nem illik tartozni, főleg nem egy olyan istennőnek, mint Laney Parker. Szerettem volna, őt ennél alaposabban megismerni, így alig vártam, hogy legközelebbis kiruccanjunk. Csak a srácokat kell majd valahol leráznom. A repülő már odakint várt, indulásra készen, Jin és a pilóta kint vártak rám.
–        Még éppen időben! – örvendezett a csapatunk milliomosa. – Elárulod, hogy eddig hol a fenében voltál?
–        A lehető legjobb helyen – mosolyodtam el, inkább csak magamban, majd megindultam a gépre felfelé vezető lépcsőn.
Odafent meglepően csend volt, HoSeok az ablak melletti helyen kifeküdve aludt a nyakát nem egy lilás árnyalatú folt éktelenkedett, mintha nem is egy lány támadta volna meg, sőt nem is tudom, mindek nevezzem. NamJoon is hasonlóan nézett ki, mintha a másnapos is lett volna.
–        Ezt nehéz lesz meg magyarázni SeulGi-nak – mutattam a nyakára.
–        Talán lesz indokom dobni a spinét – vonta meg a vállát a fiú. – Még mindig nem vagyok képes elhinni, hogy ott hagytál minket.
–        A jelekből kiindulva, nem maradtatok ott – mutattam a horkoló HoSeok-ra. – Vagy elkapott titeket valamiféle állati horda.
–        Ja, egy leánybúcsús társaság – jegyezte meg Jin, aki ezek szerint igen jól átvészelte az éjszakát.
–        Téged nem akartak szét szedni a megvadul csajok? – érettelenül álltam az eset letőtt.
–        Vele csak selfieztek, mert ő túl szép ahhoz – vigyorgott Nam, mire Jin hozzá vágta az ülésen lévő plusz párnák egyikét. – Inkább Hopie-ra voltak ráizgulva,de csak mert megfelelő alkohol mennyiség után táncolt, sőt vetkőzött is nekik.
Kis híján felröhögtem, amint elképzeltem a szituációt, amint HoSeok vetkőzik egy csapat lánynak. Bár szokták mondani, hogy mindig van az az alkohol mennyiség, ami után már mindegy, hogy mi folyik a környezetünkben.
–        És te mivel töltötted ezt a hirtelen jött szabadidődet? – nézett rám gyanakvóan NamJoon, miközben azt vizslatta, hátha talál rajtam valami bizonyítékot a hasonló görbe estére utalóan.
–        Elsétáltam a közeli kisvárosig, ittam egy sört az egyik kocsmában, majd foglaltam szobát és végre kialudtam magam – magyaráztam, és közben azon reménykedtem, hogy nem veszi észre, hogy valójában majdnem minden szavam hazugság.
–        Végül is belőled mást nem is néztem ki – közölte vele a fiú, majd megveregette a vállamat, és elindult, hogy elfoglalja a helyét.
–        Kösz a bizalmat – forgattam a szemem, és amint helyet foglaltam, lehunyt szemmel hallgattam, amint Jin is kuncogva csatolja be az övét.


/Laney/

Nem volt szükségem arra ez óra hosszára sem. Segítségemre volt az alacsony forgalom, és a kitartóan magas sebesség, bár még így sem élhettem ki magam teljesen. Behajtottam a pályára, majd a bokszutca irányába fordultam. Kiszálltam az autómból, és pár pillanattal később pillantottam meg ByulYi magas és karcsú sziluettjét. A szemei meglehetősen karikásak voltak, mint aki egész éjjel nem aludt, ezzel szemben én olyan boldognak éreztem magam, hogy szinte madarat lehetett volna velem fogatni.
–        Na lám, csak lám! – nézett végig rajtam. – Mi a fene lett veled? Hogy hívják az új fiút?
–        Ennyire látszik? – néztem végig magamon, de nekem nem tűnt fel semmi sem.
–        Tehát igazam volt – vigyorodott el. – Sokkalta kipihentebbnek tűnsz.
–        Ami rád nem nagyon illik – állapítottam meg. – Van valami baj otthon?
–        Semmi különös. Miután átugrottam ahhoz a fiúcskához – mutatott a nem messze tőlünk ácsorgó magas és nagyon jóképű, fekete hajú srácra. – Miután majdnem összejött a dolog, a nagynéném felhívott, hogy húzzak haza, mert az új pasijának cuccra van szüksége...
–        Cuccra? – vontam fel a szemöldököm.
–        Valamiféle úgy drog, amivel lövi magát – sóhajtott fel.
–        De ugye, te nem vettél semmi ilyet? – szörnyülködtem.
–        Dehogy, én csak figyeltem a környéket. Nem akarom, hogy jövendőbeli állásomba kerüljön – nyugtatott meg. – Szeretnék a versenyzéssel foglalkozni, te is tudod. Arra viszont még mindig kíváncsi lennék, hogy a te fiúcskádat hogy hívják?
–        Nem a fiúcskám, és csak egy turista volt.
–        Ez jött és ment-kategória?
–        Nem egészen, és YoonGinak hívták.
–        Yoon...Mi? – nevetett fel a lány.
–        Min YoonGi, Szöulból jött el a haverjaival, csak ott hagyta őket, és véletlenül futottam össze vele.
–        És véletlenül osztottad meg vele az ágyadat? – faggatózott ByulYi egy pillanatig elfelejtve azt, amin keresztülment.
Sajnáltam szegény lányt, hiszen nem tehet arról, hogy a családja ilyen. Az édesanyját fiatalon elvesztette, rendőr apja pedig ide száműzte az Amerikában élő rokonokhoz, de véleményem szerint az apja nem is tud arról, hogy valójában milyen nehéz élete van itt a lányának. Bár sokszor felajánlottam neki, hogy költözzön hozzám, de annyira lelkiismeretes, hogy nem szeretné cserbenhagyni a rokonokat, még akkor sem, ha ők egyszerűen aljasan bánnak vele, ám ennek ellenére sem szerettem volna, ha bajba kerül.
–        Nem véletlenül – vallottam be. – Tudod, valójában nagyon helyes srác.
–        És most hol van? – nézett körbe a lány, bízva abban, hogy mégis magammal hoztam YoonGit.
–        Úton haza félé – mondtam szomorúan.
–        Képes voltál elengedni, amikor ilyen jó hatással volt rád? – nézett rám elképedve a lány. – Aish! Mikor találkozol velem legközelebb?
–        Nyilvánvalóan soha többet – közöltem vele. – Amúgy mire jöttél rá?
–        Ja, tényleg térjünk a munkára! – lelkesült fel ByulYi, majd az elkövetkező három órát a matematikai képletek, és a sebesség fogságában töltöttem.
-

Kimerülve mentem haza, szinte csak vánszorogtam. Hiszen igen izzasztó volt ByulYi gyakorlatai, de hála neki és az ötleteinek, majdnem tíz másodpercet tudtam faragni a körönkénti időből, amivel még több az esélyem, jövő héten pénteken megnyerni a versenyt, ami eldöntheti mindkettőnknek a jövőjét.  Bíztam abban, hogy öcsémet végre haza hozta a anyám, ám a lakásban lévő halovány fény nem éppen erre utalt. A saját otthonomba léptem be, és amint lehámoztam magamról az izzadságban úszó gönceimet, azonnal a zuhany alá indultam. Alig tíz perc után, már felöltözve léptem át a folyosóra, ami a főházba vezetett, s amikor meghallottam anyám velőtrázó sikolyát, illetve jajveszékelését, tudtam, hogy van valaki más is a házban, aki speciel nem jó szándékból jött. A bútorok csörömpölését, zuhanó tárgyak, az összezúzott üvegszilánkok zaja, akkor lett erősebb, amikor halkan benyitottam az ajtón. Mély férfihangot is hallottam, amint összeszorított fogakkal magyarázott valami anyámnak, de nem értettem semmit sem abból, amit mondott. Anyám sírt, és könyörgött, hogy ne bántsa, én pedig a folyosó végén lévő komód, legalsó fiókjában kutattam, mert legutóbb oda dugtam el azt a pisztolyt, amit önvédelemre használtam, de eddig nem volt rá szükségem. Igazából képes lettem volna magamat megvédeni ezen eszköz nélkül is, de amint leellenőriztem, hogy van benne töltény, és ki is biztosítottam, a falnak lapulva pisztollyal a kezembe indultam meg. A szívem a torkomba dobogott, az adrenalin dübörgött az ereimben, a lehető leghalkabban lépdeltem. Hallottam, amint egy újabb bútor törik össze, amint valami súly repül hozzá, volt egy olyan rossz érzésem, hogy éppen anyám kicsiny teste az. Még mindig nem hallottam, amit a férfi mond anyámnak, de a nő rettenetesen könyörgött az életért. Amint beértem a helyiségbe, a teljesen szétvert nappaliba, aminek a közepén anyám térdelt, éppen abban a lenge öltözetben volt, amiben elváltunk egymástól. A férfi teljesen feketében volt, és anyám hajába kapaszkodott, akkor láttam meg a sebeket az arcán, a szeme belilult, és óriási dudor volt rajta, arról nem is beszélve, hogy több sebből vérzik.
–        Remélem, tudod, hogy a halálod után, a csinos lányod, és az egy szem fiad következik – suttogta gúnyosan a nő fülébe a férfi.  – Arról nem is beszélve, hogy örömmel fogom nézni a haláltusádat! – röhögött fel.
–        Csak a gyerekeimet, ne! – sikoltott fel anyám, majd az ismeretlen, aki engem és az öcsémet, is ki akarja iktatni, egy kést helyezett a nő nyakához, vágásra készen. A gyomrom ököl nagyságúra zsugorodott, amint kiléptem a fal mögül.
–        A helyében nem tenném! – fenyegetőztem, és attól tartottam, hogy abban a pillanatban, hogy meghúzom a ravaszt, a férfi átvágja anyám torkát, én pedig magyarázkodhatok a rendőrségen.
–        Tedd le azt a fegyvert, és ne hősködj! – mordult fel, és közben anyám vékony bőrének nyomta a kés élét, így mögüle keskeny vonalban vér serkent fel. – Különben téged is most rögtön kinyírlak!
–        Ki maga, és mit akar?
–        Sokat fizetnek nekem azért, hogy elintézzem ezt a nyomorult családot – sziszeget dühösen.
–        De mégis kicsoda? – léptem óvatosabban közelebb.
–        Azt, majd meg tudod, ha te is szembe néztél a haláloddal! – vicsorodott el, mert mindösszesen a szája, illetve a szeme volt szabadon, a fekete maszk mögött. A hangja ijesztően mély volt, szinte felállt a szőr a hátamon. – Remélem, elbúcsúztál anyádtól!
–        Vagy te az életedtől? – kérdeztem vissza és nem is nézve, hová célozok, meghúztam a ravaszt.
Úgy láttam, hogy úgy kulcscsont alatt találtam el, nem halálos, sajnos, mert a férfi felkiáltott a fájdalmában, majd lökött egyet anyám törékeny testén, aki mint egy zsák krumpli, úgy zuhant a földre. Az ismeretlen menekülni kezdett, újra lőttem, de ez immár a fajba állt, és a férfi akár egy szöcske, ügyesen kiszökkenve az erkélyre, eltűnt az éjszaka sötétjében.
Oda siettem anyámhoz, akinek az arcát szinte fel sem ismertem a sérülésektől.
–        Anya, mi ez az egész? – faggatóztam remegő hangon. – Ki, és miért akar minket megölni?
–        Laney... – akadozott a hangja. – Nem mondhatom el...
–        De az életemről man szó, és az öcsém életéről – emeltem fel a hangom.
–        El kell innen mennünk...
–        Hívom a rendőröket – jelentettem be.
–        Ne! – sikoltott fel anyám, majd a megmaradt erejével szorította a vállamat, mielőtt végleg elvesztette volna az eszméletét.

2. fejezet - Felbomlott gátlások

/Laney/


Dühös voltam, rettenetesen dühös... Hozzá kellett volna már szoknom ahhoz, hogy egyszer-egyszer betámad valami ittasabb fazon, akit gyorsan le kell koptatni, de ez az tag olyan szinten bűzlött az alkoholtól, hogy még mindig erősen kitöltötte az orromat az átható szaga. Komolyan nem hittem el, hogy ez csak velem történik meg. A pultos lány figyelmeztetése valós volt, hiszen intéztem már el úgy pasikat, hogy azok szép ívben repültek egy másik asztal irányába, egészen az egyik motoros banda asztalára, akik kicsit sem díjazták az esetet. Na, akkor akkora károkat szenvedett a kocsma, hogy azt hittem, örökre kitiltanak. Szerencsére az amatőr versenyzés is fizet olyan jól, hogy egyszeri nyereményem finanszírozta a helyreállítást. Azóta a pultosok is figyelmezetnek, és igyekszem visszafogni magam, már amennyire ez lehetséges. Visszavettem magamhoz az egyik dákót, hogy végre azokon a golyókon tölthessem a bosszúmat, amint a fehér segítségével igyekszem bejuttatni a lyukba. Szerettem biliárdozni, bár most kissé aggódtam azon, hogy a gyönyörű zöld posztó bánja a heves temperamentumomat.

Szerencsére az akcióm után már senki sem mert zaklatni, ám ennek ellenére is éreztem, hogy valaki bámul engem. A pillantása szinte lyukat égetett a hátamban, és szinte a lelki szemeim előtt láttam, hogy a formás domborulataim sem fogják elkerülni az illető figyelmét. Igyekeztem kizárni a zavaró tényezőt, ám ez mindösszesen addig volt működőképes, amik hozzám nem szólt.
–        Nem unalmas egyedül játszani? – tudakolta tört angolsággal, olyan édesen formálta a szavakat, hogy kis híján felkuncogtam. Rá sem pillantottam, ám a hangja önmagában is furcsán hangzott, egyszerre volt mély, és rekedtes, olyan laza, nem törődöm hangszíne volt, ami valljuk be, kissé felkeltette az érdeklődésemet.

Sebes mozdulattal fordultam a hangirányába, és amint megláttam az asztalnál ücsörgő, sörözgető fekete hajú, sápadt bőrű, és meglepően ázsiainak tűnő fiút, elkerekedett szemmel nézetem rá.
–        Megvagyok egyedül is, köszönöm! – közöltem vele hidegen. A fiú meg sem szólalt, és egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.
Biztos voltam abban, hogy látta az iménti kis közjátékomat a másik pasassal, logikusan némi fenntartással kezelt, de olyan helyes volt, sőt talán önmagamra emlékeztetett, hiszen anyám által bennem is csörgedezett némi ázsiai vér. Kíváncsi voltam, hogy mégis miféle ázsiai lehet, az arcvonásaiból, és a meglepő karcsúságából arra következtettem, hogy koreai lehet, pont mint én, és érdekelt volna, hogy mégis mi célból került el ilyen messze a hazájától. Akárhogy próbáltam kizárni őt a fejemből, hiszen csak egy turista volt semmi több, egyre jobban betemette a gondolataimat, és a kitartó pillantásai miatt, egyszerűen nem bírtam hidegen hagyni őt. A fenébe! Hogy lehet valaki ennyire törékeny, és jóképű egyszerre, hogyan tudja magát ilyen vonzóvá tenni azzal, hogy konkrétan nem csinál semmi, csak bámul téged, de olyan zavarba ejtően? A fenébe, a fenébe, a fenébe...

Elmentem az asztal másik végére, ahol a hanyagul ott felejtett másik dákó hevert, így a megfelelő előkészítés után, az ismeretlen felé dobtam az eszközt, es elképedve figyeltem, hogy milyen ügyes reflexszel kapta el azt. Feltápászkodott az asztalától, és amint tett egy felém egy lépést, erős, rendkívül karakteres fűszeres illat csapta meg az orromat, de valahogy sokkalta jobban tetszett, mint az ittas férfi által itt hagyott szagfelhő. Nyilvánvalóan a ismeretlen fiú parfümje lehetett, és olyan mély nyomott hagyott bennem, hogy felülírta az előző kellemetlen emlékeimet, s úgy ragadt meg az elmémben, ahogy a légypapírra a legyek. Kis híján szédültem a hirtelen jött sokktól, ám amint megráztam a fejem igyekeztem visszazökkenni a kemény mivoltomhoz.

–        Remélem, hogy tudsz játszani, mert nincs kedvem egy analfabétának elmagyarázni a szabályokat – vágtam hozzá gonoszan, de a fiú csak elvigyorodott, majd sebesen az egyik oldalt lévő lyukba jutatta a számára legszimpatikusabb piros golyót.
–        Nem mondták még, hogy sose ítélkezz? – faggatott vigyorral a képén.
–        Nem izgat – vontam meg a vállam, majd megpróbáltam a sorban következő golyót a helyére juttatni, ám ehhez szinte fel kellett térdelnem az asztalra. Alaposan szexisséggel megspékelve másztam fel, szinte hallottam, ahogy a fiú hangosan nyel, de csupán elmosolyodtam úgy löktem be a következő golyót a helyére.
–        Úgy tűnik, szeretsz játszadozni az ellenfeleiddel – jegyezte meg csendesen.
–        Csak kihasználom az előnyeimet – közöltem vele ismét megvonva a vállamat.
–        Ezt a mozdulatot mondjuk, megismételhetnéd később is, ha csak kettesben leszünk, és természetesen a ruháid nélkül – mért végig kihívóan, mire kapásból fel akartam pofozni, de elkapta a csuklómat, és egészen közel vont magához. Szinte éreztem a forró lélegzetét a nyakamon, sőt az ajkaival rátalált a fülem felső ívéré, beleborzongtam tetteibe. Kevés férfi tud ilyen hatással lenni rám, már ennyivel is, sőt még nem is igazán találkoztam ilyen hirtelen feltörő, mély vágyakozással.
–        Mássz már le rólam! – utasítottam megremegő hangon, de közben azon voltam, hogy elrejtsem az érzéseimet.
–        Úgy tűnik, hogy szereted, ha a dolgok úgy alakulnak, ahogyan az te szeretnéd – állapította meg, majd nagyon lassan elengedett a közelségéből, én pedig úgy fújtattam, akár egy ló, de kivételesen nem a haragtól, hanem attól, hogy egy teljesen ismeretlen hímnemű egyed képes volt ilyen rövid idő alatt megmozdítani bennem valamit.
–        Erre akár mérget is vehetsz – nyögtem ki végül pár pillanattal később. Úgy éreztem magam, mint valami tini lány, akit randizni hívott a titkos szerelme, a vér szinte forrt az ereimben, és amint csak egy másodpercre a formás ajkaira pillantottam, erős vágyakozás töltött el, hogy megcsókoljam. A fenébe ezzel az alakkal! Teljesen kifordít önmagamból már csak a jelenléte is, de meg kell, hogy mondjam, meglepően élveztem ezeket a heves kitöréseket.
–        Min YoonGi! – mutatkozott be kezét felém nyújtva. – Neked mi a neved?
–        Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád! – figyelmeztettem, mire ő felvonta a szemöldökét, és kitartóan felém nyújtotta a jobbját. – Az előbb harangoztak be, itt mindenki tudja, hogy ki vagyok!
–        Nem figyeltem – vonta meg a vállát. – Tehát... Hogy hívnak?
–        Laney Parker – viszonoztam végül a kézfogását, és azonnal megállapítottam, hogy milyen forró az érintése, a bőre pedig még a kezein is igen finom és puha volt, mintha életében nem dolgozott volna. – Honnan jöttél, és miért éppen erre a koszfészekre esett a választásod?
–        Szöulból, és hivatalosan nem ide szólt az utunk, csak magamnak köszönhetem, hogy itt vagyok.
–        Mit keres itt egy magadfajta koreai szépfiú? – kérdeztem elvigyorodva.
–        A barátaimmal jöttem, és Nashville-be indultunk, de útközben lerobbant a kocsink, és pedig fogtam magam, és leléptem – felelte, és a szavai közben a kezében heverő dákóval szórakozott, mintha bántotta volna a dolog.
–        Képes voltál cserbenhagyni a barátaidat? – kissé meghökkenve vizslattam az arcát.
–        Meg volt az okom rá – hangzott a védekezése, de számomra annyira nem volt meggyőző.
A következő pillanatban a telefonja eszméletlen csengésbe kezdett, így YoonGi a kezembe nyomta a játékszert, amivel eddig elvoltunk, majd előkapta a készüléket a zsebéből. Nem láttam, hogy milyen név íródott ki rá, de láttam a fiún, hogy nem igazán óhajt az illetővel beszélni.
–        Szerintem fel kellene venned – ajánlottam neki. – Lehet, hogy fontos!
–        Nálad jelenleg semmi és senki sem fontosabb – felelte, de szavaitól kis híján szárnyra kapott a szívem, miközben némi gyanú is megjelent.
–        Ez jól hangzik! – forgattam a szemem. – Komolyan gondolod, vagy csak azt mondod, amit a lelkem mélyén hallani szeretnék?
–        Talán kicsit mind kettő – vallotta be, majd kinyomta a telefont. – Akkor folytatjuk? – pillantott a kezemben lévő dákókra.
–        Inkább nem – válaszoltam, és visszatettem az eszközöket a helyére. – De megengedem, hogy meghívj egy italra!
–        Rendben van! – bólintott. – Mit iszol?
–        Dupla whisky, jég nélkül – közöltem vele gondolkodás nélkül.
–        Kísérőnek valamit? – kérdezte elkerekedett szemekkel.
–        Hozhatsz még egyet – mondtam könnyedén, és lettem magam a közös asztalunkhoz, miközben a fiú kissé elképedve indult meg a pulthoz, hogy szerezzen nekem két meglepően erős italt.

-

–        Nem gondoltam volna, hogy te ennyire keményen tolod – jegyezte meg némi szarkasztikus éllel, amint azonnal felhajtottam az egyik borostyán színű alkoholt. Ő küzdött a sajátjával, lassan és sokat fanyalogva iszogatta.
–        Nem szoktam inni – tájékoztattam. – Csak ritkán, de akkor sokat.
–        Gyakran előfordul? – kérdezte homályosan.
–        Mármint mi? – értetlenkedtem.
–        Hogy részeg fazonok próbálkoznak be nálad.
–        Igen, megesik az ilyen.
–        És mindet hasonló módszerrel intézed el?
–        Többnyire.
–        Vagyis, ha én is bepróbálkoznék nálad, akkor én is így járnék? – Őszinte félelmet fedeztem fel a szemeiben.
–        Ez nem biztos, hogy így van – javítottam ki. – Hiszen most is beszélgetünk vagy nem?
–        Jól van, azt tudjuk, hogy én honnan jöttem, és te? – váltott témát.
–        Én egy utcával arrébb lakom – közöltem vele.
–        Úgy értettem, hogy látszik rajtad, hogy valamiféle ázsiai vér is van benned, kíváncsi voltam, hogy mégis melyik? – fejtette ki részletesen a gondolatait.
–        Anyám koreai, apám amerikai volt.
–        Tehát onnan jöttél, ahonnan én?
–        Nem egészen – mosolyodtam el. – Én itt születtem, inkább vallanám magam amerikainak, mintsem koreainak. Életemben nem jártam még Dél-Koreában, és szerintem nem is fogok.
–        Nem vagy kíváncsi rá?
–        Minek menjek egy olyan helyre, ahol nincs semmi izgalmas – kérdeztem vállvonogatva.
–        Gyönyörűek a tájak.
–        Itt is. Itt van minden, amit szeretek, tehát nem mennék el innen soha.
–        És mi az, hogy csak volt? – tért vissza az előző kérdésére tette válaszomra.
–        Mert apám tényleg csak volt, tíz éves voltam, amikor meghalt.
–        Ó, sajnálom – mondta őszintén. – És a fiúkkal hogy állsz?
–        Mi ez, valami vallatótábor? – kérdeztem kiakadva.
–        Csak kíváncsi vagyok rád. És nem áll szándékomban egy olyan csajnak csapni a szelet, aki kapcsolatban van – hadarta el irtó gyorsan, mire kis híján felnevettem.
–        Voltam kapcsolatban, de a legtöbb férfi nem szereti az olyan kemény csajokat, mint én.
–        Miért is lennél olyan kemény? – némi gúny hallatszott a hangjából, amit nem tudtam hová tenni.
–        Nézd, rajtam kívül nem igazán találsz olyan csajt, akinek az az álma, hogy autóversenyző legyen.
–        Tehát vezetsz?
–        Igen, és egészen jól, nem igazán riadok vissza semmitől, és ettől a pasik nagy része igen is retteg.
–        Szerintem ez irtó szexi – mért végig kihívóan már megint, de ezúttal nem haragot éreztem, hanem némi kíváncsiságot. –  Az, hogy mersz más lenni, mint a többi lány, ez igenis nagyon szexi, legalábbis szerintem.
–         Ne szédíts! – közöltem vele hidegen, de nem zavartatta magát, sebesen fel pattant a székéről, és olyan közel hajolt hozzám, amennyire csak képes volt rá, de így is zavarba hozott a közelségével. Nem vagyok egy egyszerű esett, és olyan sem, aki ilyen gyorsan be lehetne cserkészni, de volt benne valami különösen vonzó, ami miatt az összes gátlásomat sutba vágta. Többet akartam belőle felfedezni, és ijesztő módon bele akartam merülni, a kötöttségek nélküli, ösztönös testiségbe, de senki mással csak vele. Persze ezt nem állt szándékomba közölni vele, hiszen még a végén minek fog képzelni engem, és most, hogy alaposan végiggondolom a dolgokat, mit gondoljak saját magamról is. 
–        Miből gondolod, hogy szédítelek? – suttogta egyenesen a fülembe, és mielőtt még végképp elvesztettem volna önmagam, és a minimális önuralmamat is, a vállainál fogva visszanyomtam a székre.
–        Ha kérhetném, ilyeneket nem csinálj! – szóltam rá fújtatva, akár egy dühös ló. – Egyébként nem hiszem el, hogy odahaza nem tudnál senkit sem felszedni ezzel a dumával.
–        Hát ezt inkább hagyjuk! – közölte végül.
–        Még soha nem volt dolgod egyetlen lánnyal sem? – vontam fel a szemöldököm. – Én lennék az első?
–        Nem, dehogy is! – rázta meg a fejét kislányosan összezavarodva, ami magamban jót mulattam. – Sőt komoly kapcsolatom is volt már, csak épp egy koreai lány teljesen más, mint ti.
–        Még jó, hogy van bennem valamennyi azokból.
–        Ezt kétlem – komorodott el. – Talán vannak vonásaid, de annyival másabb vagy, mint azok az álszent, megjátszós spinék.
–        Nem hinném, hogy előrébb jutnék azzal, ha játszanám az agyam, annyival szórakoztatóbb rossznak lenni – vigyorodtam el, mire YoonGi ismét csak nagyot nyelt, pont úgy, amikor felmásztam az asztalra a lehető legjobban kinyomva a csípőmet, megindítva ezzel egy lavinát. Sejtettem, hogy mi járhat a fejében, és röhejes, mert lényegében az enyémben is az volt... Annyira kíváncsi lettem volna, hogy csak a szája nagy, vagy valóban mutatni is képes valamit. – Hogyan keveredtél éppen ebbe a kocsmába? – váltottam témát, mielőtt még igen forróvá vált volna a légkör körülöttünk.
–        Egy kedves idős asszony hozott ide, mert itt találok szállást éjszakára, vagyis ki tudok venni egy szobát olcsón – felelte, és láttam rajta, hogy örül a témaváltásnak, mert a képzeletében már ott tarthattam, hogy lassan pucér vagyok. – Holnap este,a múgy is ki kell mennem a reptérre, remélve, hogy addig a többiek is odakeverednek.
–        Gyakran indultok el efféle kalandokra?
–        Igen, meglehetősen gyakran, mondjuk, én meglennék nélküle.
–        Egyáltalán mivel foglakozol? – faggatóztam.
–        Tanulok.
–        Akkor meglehetősen fiatal lehetsz.
–        Huszonnégy éves vagyok. És te?
–        Lányoktól ilyet nem illik kérdezni – szóltam rá megjátszott szigorúsággal. – Egyébként huszonegy leszek, novemberben.
–        Többnek néztelek – vonta meg a vállát.
–        Hogy te mekkora egy tapló vagy! – mérgelődtem. Az alkohol rengeteget segített azon, hogy ne érezzem magam annyira feszélyezve, hogy lényegében egy turistával flörtölök, sőt a lelkem mélyén az összes, meglepően menő cuccát legondoltam róla. Nem tudtam volna eldönteni, hogy csak a kíváncsiság ösztökél erre, vagy az a rengeteg feszültség, ami felgyülemlik bennem rendszeresen, amiatt vágynék valami vad és gátlások nélküli szexre. De lehet, hogy csak bennem van a hiba... Vagy ő váltja ki belőlem... – Akkor lesz hol aludnod az éjjel?
–        Természetesen, majd foglalok egy szobát az egyik pultos lánytól – felelte végül rövid gondolkodás után.
–        Miért nála akarsz éjszakázni és nem nálam? – villantottam rá egy ezer wattos mosolyt.
–        Mert te képes lennél beengedni az otthonodba egy vadideget? – vonta fel a szemöldökét megdöbbenve.
–        Nem csak az otthonomba – mondtam csábító hangnemben, majd a lehető legszexisebben a hajamba túrtam. A terv bejött, mert hiába igyekezett az úriember formáját hozni, láttam rajta, hogy majd felfal a szemeivel, én pedig az ajkait akartam érezni... mindenhol, az egész testemet...
–        És nem félsz, hogy esetleg valami olyan történik, amit megbánnál? – kérdezte rekedtes hangon, a visszafojtott vágyakozás miatt.
–        Nem hiszem – vontam meg a vállam. – A hálószobámat kulcsra lehet zárni, minden értékem biztos helyen van, te meg majd elalszol a kanapén.
–        Hát még mindig jobban hangzik, mintha azt mondtad volna, hogy a földön fogok aludni – ismerte el.
–        Ha rossz leszel, akkor ott fogsz – közöltem vele, majd feltápászkodtam az asztaltól, hogy jelezzem felé, én bizony indulni készülök.

-

Nem voltam részeg, éppen csak annyi alkoholt vittem be, amitől jobban éreztem magam, de rosszullét nélkül. YoonGi viszont feleannyira sem bírta a töményt, mint én, ezen ugyan meg sem kellene lepődnöm, amíg én két dupla whiskyt is bevágtam, neki elég volt egy ahhoz, hogy ugyanolyan könnyeden érezze magát. Volt valami különösen vonzó abban a srácban, és olyan helyes volt, az arcvonásai, a testfelépítése alapvetően olyan volt, mint valami modellé, akit valami divatmagazin címlapjáról vágtak volna ki, de e mellé társult egy kissé cinikus karakter, ami erős kontrasztot adott minden mással.  Pár pillanatig szótlanul baktattunk a cél felé, és valójában komolyan gondoltam, hogy majd elalszik a kanapén, miközben magamra zárom az ajtót, hogy biztonságban leszek, mert az nem tudhattam, hogy az alkohol belőle, mit vált ki. Tulajdonképpen semmit sem tudtam róla, csak azt, hogy rettenetesen jóképű, vonzó, és irtózatosan szexi, meg erős kényszert éreztem arra, hogy félredobva mindent, lefeküdjek vele. Csak úgy mindennemű gátlás nélkül... Mondjuk nem mertem vele ezt közölni, ám meglepő módon nem is volt rá szükségem.

Egy csendes utcán mentünk végig, ami igazán kihalt volt, egy kisváros éjjelente valóban nagyon csendes. Ebben az utcában inkább csak garázsok voltak, az épületek falain megkopott a festék is, és amint észrevettem, hogy egyedül bandukolok tovább, azt hittem, hogy a srác valahol félúton kidobta a taccsot, de nem csupán pár lépésre tőlem ácsorgott, le sem véve rólam a szemét.
–        Minden rendben? – lépdeltem hozzá közelebb, hogy biztosra menjek.
–        Tisztában vagy azzal, hogy milyen elképesztően szexi, és kívánni való vagy – közölte velem tényszerűen, mire felvontam a szemöldököm.
–        Mondj olyat, amit nem tudok! – vigyorodtam el, majd a fiú olyan gyorsasággal ragadta meg a vállaimat, és lökött egyenesen az egyik épület falához, nyikkanni sem mertem. Valami eszméletlen vágyakozás töltött el, annyira szerettem volna megízlelni az ajkait, hogy majd beleszédültem.

–        El nem tudod képzelni, hogy mennyire szeretnék megdugni – mondta ki kerek-perec, amire gondolt, kicsit sem visszafogva magát, amitől meg kellett volna szeppennem, de valahogy még nagyobb vágyakozást éreztem annak érdekében, hogy ne csak beszéljen róla, hanem tegye meg. – És mivel holnap úgy is haza megyek...

–        Nyilvánvalóan nem fogunk találkozni soha többet, tehát vagy megteszed most, vagy... – Be akartam fejezni a mondandómat, de nem hagyta, olyan szenvedéllyel tapasztotta az ajkait az enyémekre, hogy azt hittem meghalok. Az arcomat fogta végül kétoldalt, úgy falta az ajkaimat, miközben a nyelvével nem hagyott ki egyetlen kis zugot sem, minden fel szeretett volna fedezni. Én pedig igyekeztem vele lépést tartani, hasonló hévvel csókoltam vissza, és alig bírtam magam türtőztetni. Többet akartam belőle, jóval többet ennél...
–        Csak egy kicsit bírd ki! – suttogtam kifáradva a heves smárolástól, amit az elmúlt öt percben véghezvittünk, de a testemnek már ennyi is bőven elég volt, hogy beinduljon. Vajon, ha nem lenne ilyen szexi, és nem csókolna ilyen jól, akkor is így érezném magam.
Mivel nem válaszolt, csak kitartóan felfalt a szemeivel, megragadtam a csuklóját, és magammal vonszoltam. Nem szólt semmit, némán követett, és még a nadrágján keresztül is jól láttam a kidudorodó férfiasságát, s még nagyobb kíváncsiság lett úrrá rajtam. Kellett nekem oda pillantani!
–        Tetszik, amit látsz? – kérdezte a fülembe súgva.
–        Az, majd meztelen valójában kiderül! – vágtam vissza, majd az ajtóval babráltam.

Betessékeltem a lakásba egyenesen át a küszöbön, és alig bírtam egyáltalán bezárni az ajtót, megállíthatatlanul közelített az irányomba, hogy minél hamarabb megfoszthasson a ruháimtól. Nem voltam szégyellős, de valahogy ragaszkodtam ahhoz, hogy ne legyen egyetlen lámpa se feloltva. A nappaliban, ahol az a bizonyos kanapé volt, a kinti holdfénnyel eléggé meg volt így is világítva, de mielőtt felmérhettem volna, hogy hogyan is alakítsam a történéseket, YoonGi kapásból belerondította terveimbe azzal, hogy hátulról magához ölelt, és óvatosan végigcsókolta a nyakamat, én pedig beleborzongtam.
–        Megint tervezgetsz? – faggatott, és közben éreztem, hogy a rövidnadrágom gombját igyekszik kigombolni.
–        Nem, vagyis... – hebegtem, és mielőtt még megfoszthatott volna attól falatnyi nadrágtól, védekezően a kezére tettem az enyémet.
–        Nem akarod? – folytatta a kérdezősködést, mire megráztam a fejem.
–        Akarom, de nem itt – közöltem vele, majd sebesen kibújtam a  karjaiból, és a keskeny lépcsőn felfelé vezettem egyenesen a hálószobába.
–        Nem tudom, hogy mi bajod volt a nappalival? – kérdezte meg vonva a vállát, de amint belépett a hálószoba ajtaján azonnal kibújt a pólójából, és pedig megrökönyödve álltam ott.
Egyrészt nem volt túlságosan izmos, inkább szálkásnak mondanám, és a halovány fényben is láttam, hogy mennyire sápadt a bőre, és hogy ez mennyire jól áll neki. Nem mertem csípőtájékon megpillantani még lopva sem, hiszen biztos voltam abban, hogy fog kímélni a megjegyzésektől. Közelebb lépett, és ezúttal a fenekemnél ragadott meg, olyan erősen bőrömbe nyomva az ujjait, hogy kis híján felnyögtem a hirtelen jött vad érzéstől. Nem csodáltam, hogy ő ennyire be van indulva, és ahogy egyre többet kémleltem őt, egyre jobban azon voltam, hogy az a nadrág rajta is tök feleslegesen van.

Aztán éreztem, ahogyan a kezei a hátamon felfelé siklanak, egyenesen a melltartóm hátuljánál matatva, és olyan szakszerűen csatolta ki, mintha éveken keresztül ezt gyakorolta volna. Amint a hüvelykujjait végighúzta a melleim alsó vonalánál, halk sóhaj hagyta el az ajkaimat, pontosabban csak volna, mert egy tüzes csókkal azonnal belém fojtotta a hangomat. Hihetetlen fonom ajkai voltak, a csókjában némi alkohol ízt is felfedezte, de olyan jó volt vele egyáltalán csókolózni is, hogy efféle felszabadult érzéseket még életemben nem tapasztaltam. Aztán az ajkaival a nyakamra siklott, és a finomkodás helyett a fogait is bevetette, de ettől már azonnal felnyögtem, és a hátába kapaszkodtam. A lélegzetem felgyorsult, amikor a kezeivel csak befezezte a nadrágom eltávolítását, és a bokámnál landolt a ruhadarab. Tulajdonképpen nem sok ruha volt rajtam, mert amint a pántos felsőmtől is megszabadított, egyetlen bugyiban ácsorogtam előtte, és akármennyire szégyellősnek kellett volna lennem, nem voltam az. Sőt egyenesen vágytam arra, hogy magáévá tegyen, vad szenvedéllyel átszeretkezzünk az egész éjszakát, nem törődve semmivel, és senkivel.

Végül kedvet kaptam ahhoz, hogy én magam szabadítsam meg a fiút a nadrágjától, hiszen rajtam szinte semmi sem volt, ő pedig még mindig túl sokat takart, az amúgy meglepően szexi testéből. Nem tiltakozott az ellen, hogy megfosszam őt a ruhadarabtól, bár a végén mégis csak neki kellett levennie. Amint közelebb volt magától, éreztem a bőréből áradó forróságot, és egyszerűen annyira vágytam arra, hogy valami komolyabbat is csináljunk, ezt a játszadozást például untam, én őt akartam, magamban érezni, amint a hetedik mennyországba visz.  
–        Türelmetlen vagy! – állapította meg, amint igyekeztem megfosztani őt a rajta lévő egyetlen ruhadarabtól. – Sőt mi több, rossz vagy... – A szavai végét már a fülembe suttogva tette meg, amitől úgy éreztem, hogy azonnal szárnyra kelek. Gyengéden beleharapott a fülcimpámba, amitől halk sóhaj hagyta el az ajkaimat, de mielőtt belemerülhettem volna ebbe a kellemes érzésbe, egyetlen mozdulattal az ágyra lökött, és visszafogott huppanással érkeztem meg a szépen megvetett ágyamra.
Védekezni akartam, hogy annyira azért nem vagyok rossz, de megszólalni nem bírtam, mert olyan hévvel vette kezelésbe a melleimet, hogy még a lélegzetem is bennakadt. Vadul csócsálta, hol az egyik hol a másik bimbómat, de olyan heves érzéseket váltott ki belőlem, hogy alig bírtam visszafogni a kéjes nyögéseimet. Amíg egyik kezével a kebleimet markolászta, amikor persze nem voltak a fogai, és a nyelve vad játéka között, a másikkal lefelé siklott a hasamon, ügyelve arra, hogy véletlenül se érjen fontos részekhez, majd felfele a combomon, és akkor is bennakadt a lélegzetem, amikor az egyik ujjával a bugyim vékonyka szövete mögé nyúlt, hogy letesztelje, mennyire kívánom őt. Szinte felsikoltottam, amikor belém mártotta azt a bizonyos ujját, majd a lélegzetét, és suttogó kéjes hangját hallottam...
–        Nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz kislány vagy, és ennyire epekedsz a farkam után – közölte velem gonoszan, miközben egyetlen pillanatra sem vette ki az ujját, sőt lágy mozdulattokkal kényeztetett is, amire hangos nyögdécselésbe kezdtem. – Hihetetlen, hogy mennyire nedves vagy...
–        Mi lenne, ha nem húznád az agyam – korholtam le két nyögés között. – Nem akarsz a lényegre térni?
–        Abban mi a móka? – vigyorodott el, de azért csak távozott a testemből.

Már ennyitől hevesen vettem a levegőt, és a fenébe, hogy igaza van... Annyira vágytam rá, hogy térjen a lényegre, hogy arra szavak nincsenek. Aztán, amint hallottam, hogy a nadrágjában kutat, és megszabadul az alsónadrágjától is. Sejtettem, hogy mi után kutat ennyire aktívan, és aztán megcsapta a fülemet az a bizonyos zaj, amint kibontja a védelmi eszközt, s szakszerűen felgörgeti, az immár teljes mértékben szemügyre kerülő férfiasságára. Legszívesebben a fejemre tettem volna a párnámat, utáltam várna, és csak akkor észleltem, hogy újra a lábaim között hever, amikor célra tartotta a fegyverét. Egyetlen pillanatra nézett a szemembe, olyan hévvel vette birtokba testemet, hogy ösztönösen felsikoltottam, és a dereka köré kulcsoltam a lábaimat. Nem, erre nem voltam felkészülve... Nem gondoltam volna, hogy éppen ilyen mérettel, és technikával rendelkezik, és ekkor derült ki számomra, hogy nem csak szájhős, hanem bizonyítani is tud... Örültem annak, hogy messze vagyunk a főépülettől, és valójában senki sem hallja, hogy minden egyes befelé irányuló lökésnél olyan hangosan nyögök fel, hogy az egész szobát betölti a hangom. Azt hittem, belehalok az érzésbe, az összes rejtett izmom rá feszült a fiúra, és miközben nagyon aktívan dolgozott, nem feledkezett meg arról sem, hogy hol a nyakamat csókolja, vagy épp a melleimmel játsszon.

Tudtam, hogy ha ilyen ügyesen dolgozik bennem, nem fogom sokáig bírni, és olyan sebességgel fogom átélni a gyönyört, amire eddigi életemben még nem volt szerencse. De aztán meglepetésemre távozott a testemből, és gyorsan megigazította az óvszert, majd rám pillantott.
–        Fordulj csak meg! – utasított szigorúan.
–        Miért is? – néztem rá értetlenül, de azért hasra fordultam.
–        Ha már ilyen szexi feneked van, akkor látni szeretném – hangzott a válasza, és hátra sem fordulva észleltem, hogy megint az ágyra tehénkedik.

Megfogta a csípőmet kétoldalt, úgy állított térdre, és tudtam, hogy ez a póz lesz az instant halálom. Nagy lendülettel mártotta belém magát, és azonnal felnyögtem, hangosan, szinte kitöltötte a szobát a hangon, meg az ő lihegése, amint nem kímélve magát dolgozott. Ugyan nem volt túl hosszú a hajam, még így is össze tudta fogni, hogy hátra húzhassa fejem, jelezve felém, hogy jelen másodpercben, igen is én vagyok az alárendelt, és legyőzhetett. Őszintén megvallva, jelen pillanatban nem bántam, hogy valaki uralkodik felettem, hiszen hihetetlenül élveztem.
–        Örülsz, hogy ilyen alaposan meg vagy dugva? – faggatott megint a fülembe súgva, nyersen kifejezve magát, amitől még szexibbnek tartottam.
–        Igen – suttogtam, de meghúzta a hajamat, mire ismét csak hangos nyögés hagyta el az ajkaimat. Szent isten, olyan vagyok, mint valami rossz lotyó...
–        Nem hallottam! – szólt rám, remekül játszva a főnököt. – Hangosabban!
–        Hihetetlenül jó vagy! – dicsértem meg a teljesítményét, mire még mélyebben nyomult belém.

Épp egy vékonyka határ választott el a gyönyör végső hullámaitól, amikor még mélyebbre és még hevesebben kezdett el nyomulni, de ettől már szinte sikoltoztam. Még soha életemben nem éreztem, ilyen szenvedélyt, ilyen igazán mély, és kéjjel teli érzéseket. Aztán hirtelen megfeszült az egész testem, olyan hangos, telt sikoly hagyta el az ajkaimat, amit elélveztem, hogy még a fiú is megállt a mozgásba. Minden izmom beleremegett a gyönyörbe, és legszívesebben elsírtam volna magam az érzéstől. De szerettem volna, ha nem csak nekem hanem YoonGinak is jó lenne az együttlétünk, még akkor is, ha valójában nem is ismerjük egymást, de mindkettőnknek igen is szüksége volt erre a kötöttségek nélküli vad szexre.

Amint ellazultam, a fiú ismét belelendült, de neki sem kellette sok idő, ahhoz, hogy elérje azt, amit én. Hangos nyögés hagyta el az ajkait, és örömmel töltött el, hogy hallhattam a hangját, hiszen eddig a lihegésen kívül nem adott hangot annak, hogy élvezné. Amikor végleg távozott belőlem, fáradtam zuhantam a párnáim közé, és úgy éreztem, hogy hat méterrel lebegek a föld felett. Már csak arra eszméltem fel, hogy YoonGi mellém telepszik, és nyom egy puszit a homlokomra.
–        Akkor a kanapén fogok aludni? – kérdezte fáradt hangon, amin egy kicsit sem csodálkoztam.
–        Hát a teljesítményed alapján, megosztom veled az ágyamat – vágtam vissza elmosolyodva.
–        Nem gondoltam volna, hogy ennyire ki vagy éhezve!
–        Tudod, a pasik nagy része retteg tőlem – komorodtam el.
–        Azok meglepően hülyék – hangzott a válasza, majd amint közelebb vont magához, meztelen mellkasára feküdtem, és körülbelül egy percen belül boldogan zuhantam a rózsaszín álmok közé...